Fáj még?

1. fejezet - Hát te?

Az eső elállt, az emberek pedig szép lassan szállingóztak ki az utcákra. A korai időpont miatt feltételeztem, hogy dolgozni, vagy iskolába indultak. Ők már napsütésre léphettek ki a házukból. Ellenben én, és a már nem is annyira idegen srác még mindig a vizes ruhánkban ültünk a járdaszegélyen. Néhány ember megbámult minket, de ez akkor egyikünket sem igazán tudta meghatni.

- Lassan én megyek, mert el fogok késni a munkából - sóhajtotta a mellettem ülő.

- Persze, menj csak - mosolyogtam, majd mindketten feltápászkodtunk az útpadkáról.

- Nagyon örültem a találkozásnak. Az exeink meg rohadjanak meg - nyújtotta felém a kezét, amit nagy örömmel elfogadtam és megráztam.

- Úgy legyen - nevettem fel.

Visszaindult az autójához, én pedig a tekintetemmel követtem minden egyes lépését. Mielőtt beszállt volna a járműbe megfordult, és intett felém egyet, mire én mosolyogva biccentettem.

Sokáig meredtem a távolodó fekete autó után, azután is, hogy eltűnt a látóteremből. Azon merengtem, vajon mennyi esélye volt, hogy pont ezzel az ember üssön el majdnem egy májusi hajnalban.

A vizes pulóverem hozzátapadt a testemhez, a nyirkos hajam pedig a tarkómhoz. A cipőm annyira át volt ázva, hogy úgy éreztem, mintha zokniban állnék egy pocsolyában. Csurom vizesen, összetörve, de legalább mosolyogva indultam haza. A pulcsim kenguru zsebébe dugtam a kezeim, és úgy csoszogtam a lakásom felé. Az emberek közt volt, aki diszkréten, és volt, aki kevésbe diszkréten, de mindenki végigmért. Bevallom, ha a helyükben lettem volna, én is megbámultam volna magamat. Tudtam, hogy nem festhettem valami biztatóan.

Hiába sütött a nap, mégis fáztam. Köszönhető volt ez az esőnek, ami elkapott az éjszaka. Éreztem, ahogy a szél fújta az ázott ruhadarabokat rajtam, és az egész testemet rázta a hideg. Ezért szaporítottam a lépteimen, hogy minél hamarabb állhassak be a forró víz alá, és cserélhessem le a ruháimat.

A panelházhoz érve, ahol béreltem a lakásom, hirtelen megkönnyebbülés fogott el. Amikor éjszaka elindultam innen, nem akartam semmi mást, csak elmenekülni minden elől, ami arra a Baromra emlékeztetett. Akkor viszont, amikor átdühöngött kilométerek, és egy meglepően közeli idegennel való beszélgetés után hazatértem, csekély melegség öntötte el a szívemet. Sietve beütöttem a kódot a lakásomhoz, és miután kinyílt az ajtó, kettesével kezdtem szedni a lépcsőfokokat. Mikor felértem a legfelső emeleti lakásomhoz kikotortam a zsebemből a kulcsomat, és óvatosan a zárba helyezve elfordítottam.

A kis fürdőszobámban éppen annyi hely volt benne, hogy elférjen egy zuhanykabin, egy mosdókagyló és egy mosógép. Végre megszabadulhattam a vizes ruháimtól, és a forró víz alá állhattam. Minden porcikámról lemostam az eső vizet, de sajnos sietnem kellett, mert igyekeztem spórolni a meleg vízzel. Minél kevesebbet kellett hónap végén fizetni, annál jobb volt, és ha ez azzal járt, hogy mindig csak egy gyors zuhanyra futotta, akkor ezt vállaltam.

Csak mikor bementem a hálószobámba, akkor kezdett visszaköszönni az álmatlan, végig gyalogolt éjszaka fáradtsága. Bedugtam a telefonomat tölteni, majd beállítottam rajta egy ébresztőt, mert hiába a délutános műszak, nem alhattam át az egész délelőttöt. A telefonom szerint még majdnem négy órát alhattam, aminek őszintén örültem. Álmomban újra találkoztam az idegen sráccal, akivel az utcán összefutottam hajnalban. Érdekes álom volt. A férfi előttem állt, én megpróbáltam megszólítani, de nem tudtam. Így végül kikerült és elment.

Az ébresztőm csörgését nyögve nyomtam ki. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból, majd az ablakhoz léptem, és elhúztam a függönyt, mire fény árasztotta be a szobát. Na nem volt valami nagy fényár, mert arra nem volt elég hely. A helyiségbe mindössze egy egyszemélyes ágy, egy kisebb szekrény és egy íróasztal fért be, ahol a laptopom és a papírjaim kaptak helyet. Viszont az asztalom mellet szék nem volt, mert azzal együtt nehezen fértem volna oda a szekrényemhez, szóval amikor ott volt szükségem egy ülőalkalmatosságra, akkor a konyhámból hoztam át azt a széket, amin enni szoktam.