Nem hiszem el! (SF9 - Rowoon ff.)

Rájöttem...

Kb 10 percen át "bunyóztunk", majd nevetve rogytunk a földre.
-Kedves "Uraim", megtudhatnám, hogy ezt miért kaptam? -néztem rájuk, mikor újra levegőhöz jutottam.
-Ne mondd, hogy nem tudod.. Újságíró? Ráadásul Singer's Life? Melyik újságnak van ilyen béna címe? Ráadásul miért jönne egy Amerikában élő magyar újságíró Koreába az FNC Entertainmenthez? -vigyorgott rám Rowoon.
-Gonosz vagy! Jaejoon neked mi a véleményed? Azt mondtad, hogy szuper a fantáziám, szóval tetszik neked ez a név?
-Hát... Khm.. Érdekes... -nézett erre másfelé...
-Jól van fiúk, ezt megjegyeztem... - kezdem el durcogni. -Bár ha megígéritek, hogy majd egyszer mindketten teljesítítek egy-egy kérésemet, na jó, inkább egy kérésemet teljesíti valamelyikőtök, akkor megbocsájtok. -vigyorogtam rájuk szemtelenül.
-Rendben, de semmi újsággal kapcsolatos, rendben? -nevette el magát Rowoon.
-Oké. - vigyorodtam el. - De nyugi, normális kérés lesz. Szóval áll al alku?
-Igen - vágta rá Rowoon.
-Szuper.
-Hé én még nem is mondtam semmit! -háborodott fel Jaejoon.
-Nem baj, majd megteszem én, hiszen elég egyikőnknek megcsinálni, csak egy kérése lesz. -válaszolta Rowoon.
Önként vállalja, hogy megteszi Jaejoon helyett is amit kérek? néztem rá csodálkozva, mire köhintett egyet, majd így szólt:
-Viszont nem akarom rontani a hangulatot, de vissza kéne mennünk, ha holnap fel akarunk kelni... - mondta, és mivel ebben mindannyian egyetértettünk gyorsan elpakoltuk mindent, elbúcsúztunk egymástól és mindenki elindult a saját szobája felé... De útközben még valami megütötte a füleimet:
-Amúgy nem akartam ott mondani, de van Taeyangnal rosszabb tag is, aki még csak magának se vallja be, amit érez... -hallottam Jaejoon elhaló hangját...

Vajon kire gondolt?

• • •

Másnap reggel, ahogy Rowoon megjósolta, nagyon nehéz volt felkelni, de megtettem, hiszen nem ronthattam el Seolhyun szülinapját és Inseong ajándékát azzal, hogy nem megyek le reggelizni, ugyanis igen, kaptam egy kis feladatot...

Mikor leértünk, még minden úgy volt, mintha egy általános nap lenne. Valakiknek biztos az is volt, de két embernek nem hiszem...

Miután leültünk egy asztalhoz, körbenéztem, és láttam, hogy Seolhyun is itt van, így megvakartam a szemöldökömet, hogy jelezzek, minden készen áll (senki ne kérdezze, hogy ki találta ki ezt a fura jelet... Annyit mondhatok, hogy nem én... Bár néha én is eljutott arra a szintre, hogy ilyeneket javasoljak... Néha... Khm...)
Kb 3 perc múlva bekapcsolták a vetítőt, és a falon képek jelentek meg Seolhyunról, majd a zene is szólni kezdett.
Nem volt hatalmas ajándék, lufik meg minden, de azok a képek, amik közös élményeket elevenítettek fel, az aláírt pár sorok, és a személyes boldog szülinapot kívánó leveleket összegyűjtő könyv, amit Rowoon adott oda Seolhyunnak (Inseong egyesével kért meg mindenkit, hogy ha akar írjon neki pár sort), szerintem sokkal többet jelentettek a lánynak, mintha például egy újabb karkötőt kapott volna...
(Nem mondom, hogy az nem olyan dolog, aminek nem nagyon lehet örülni, de ez mégis több volt...)
És ekkor jöttem én. A feladatomat nagy részben megkönnyítette, hogy nem nekem kellett odamennem és közölnöm mindenki előtt Seolhyunnal, hogy ha akar Inseonggal találkozni, akkor elmondom hogy hol van, hanem ő maga állt fel és indult a keresésére, majd mikor látta, hogy intek neki egyet és felé sietek, odajött, és csak egy dolgot kérdezett:
-Tudod hol van Inseong?

Legközelebb ebédnél láttuk őket, ahova már kézen fogva jöttek be és nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen boldogok együtt. Seolhyun arca úgy ragyogott, hogy biztos voltam benne, hogy élete egyik legjobb ajándékát kapta ma meg...

🔸 🔸 🔸

Az a reggel óta, mikor Inseongék összejöttek két hét telt el. Azóta is akármikor látom őket, mindig öröm rájuk nézni...
Csak azt nem értem, hogy miért ugrik be nekem ilyenkor mindig Rowoon arca...