10.

40 2 6

Réteg #10.


Tiszta lappal.

Itt a lehetőség. Hogy készen állok-e rá, vagy jobb továbbra is szenvedni, magam sem tudom. Újabb maszkokat festeni arcomra, elhinni, hogy én vagyok, azzá válni, ami mások szerint normális. Ami mások szerint vagyok. Vagy...

Felébreszteni azt a lányt, ott lent a mélyben, aki menekült, aki törékeny, aki sebezhető.

Elég erős vagyok hozzá? Elbírom?

Sky

A váratlan dolgok le tudják taglózni az embert. Amitől aztán elveszettnek érzed magad. De igazán elveszetté csak akkor válsz, ha leplezni akarod meglepettségedet, de az érzelmek kiülnek az arcodra - és ha éppen akkor van veled egy barát, aki tud olvasni róla: vesztettél egy csatát.

Nyílt az étterem ajtaja és kéz a kézben besétált rajta Amie és Aiden. Micsoda tréfája ez a sorsnak! Éppen itt és éppen most fussanak össze a szálak? Juddnak ma jó napja lehet. Nem is tartott sokáig, hogy észrevegye rajtam, valami történt. Rögtön lecsapott és még arra sem hagyott időt, hogy rendezzem vonásaimat, felöltsem a tökélyre fejlesztett pókerarcomat. Hát igen, amúgy is csapnivaló szerencsejátékos vagyok, valós érzelmeimet a színpadon kívül, amikor egyszerű halandó Sky Petersonként élem az életemet, nehezen tudom leplezni.

- Úgy bámulsz, mintha rémeket látnál!

- Most jött be az étterembe Amie és Aiden.

- Ez izgi lesz – nyugtázta Judd – Ugye, idehívod őket?

- Nem – próbáltam elég határozott lenni, de persze mindig volt egy jó érve arra, hogy neki van igaza.

- És ha észrevesznek, mivel magyarázod ki magad? Amúgy is időszerű, hogy megismerkedjek a lánnyal, aki elvette az eszedet. Tehát, melyik is ő?

- Judd...

- Az a kis vörös?

Tekintetem akaratlanul is Amie felé kalandozott és egy pillanatra megpihent rajta. Hirtelen észbe kaptam, hogy ezzel elárulom magam, és igyekeztem menteni a menthetőt.

- Nem!

Heves kifakadásom persze éppen ellenkező hatást ért el, mint aminek szántam.

- Tudom, hogy vörös, láttam róla a fényképeket. Csak az első benyomás alapján... elveszett ember vagy, öregem! – mondta, és még mielőtt leállíthattam volna, felállt a székéről, és... - Amie!

Persze, hogy meghallotta és idekapta a fejét. Kénytelen voltam én is felállni és üdvözölni őket. Közben magamban hosszú káromkodásba kezdtem Judd összes felmenőit átkozva, amiért nem bírta ki, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon, de azt hiszem, leginkább kijelentése miatt haragudtam. Nem rá, magamra. Elveszett ember voltam, mit szépítsek rajta? És mindehhez igyekeztem jó képet vágni. Kezet fogtam Aidennel, és meghívtam őket az asztalunkhoz. A srác ezúttal mintha jobban viselte volna a bemutatkozással járó megrázkódtatást. Nem úgy Amie, aki kicsit feszengett, és zavarodottan nézett rám arra várva, hogy átsegítsem a kezdeti nehézségeken. Igyekeztem megtenni minden tőlem telhetőt. Kihúztam a széket és hellyel kínáltam, majd intettem a pincérnek, hogy hozzon étlapokat. Ezt a pillanatot használta ki szemérmetlenül a barátom.

- Szóval, te vagy a kis boszorkány – nem sokat teketóriázott, rögtön a lényegre tért, ahogy azt szokta. Mi másra is számíthattam Juddtól? A végén még olyat mond, amit nem kellene, aztán kész a baj. Nem arról híres, hogy ilyen helyzetekben tekintettel lenne rám vagy másra. Élvezi, ha piszkálódhat, de annak nem örültem, hogy most Amie válik áldozatává.

Érte mindentRead this story for FREE!