7.

14 1 2

Réteg #7.

Mindent megtenni a tökéletességért. Mindent elkövetni, hogy ne hibázzak. Mindent átgondolni, mielőtt cselekednék. Mielőtt bármit is mondanék. Mielőtt hibáznék. Mielőtt késő lenne, ha visszavonni nem lehet.

Szavakkal bántani, meggondolatlan tettekkel sebeket ejteni olyan könnyű... és észre sem veszem.

Minden csak tökéletes lehet. Nem hibázhatok. Ezúttal nem.

Szétszórva, szétesve, kapkodva cselekedni, szavakat mondani, megbánni, visszaszívni. Helyre hozni sokkal nehezebb, mint hittem. Jónak lennem magamhoz és másokhoz. Nem bántani másokat, és... magamat. Nincs több esély, most kell jól csinálnom. Megtennem mindent.

Girl Behind The Mask

Amie

Észre sem veszed, és a megszokás átveszi fölötted az irányítást. Robotként éled az életed, monoton tettek határozzák meg a mindennapjaidat, érzéketlen maradsz bizonyos dolgokkal szemben, míg másoknál begyakorolsz egy másfajta viselkedési formát. Várat építesz önvédelemből.

Az én falaim talán túl erősre sikeredtek, nehezen akartak leomlani. Nehezen engedtem el a görcsös feszültséget, ami hozzátartozott a mindenapjaimhoz. Napokon keresztül lábujjhegyen járkáltam a lakásban. Próbáltam minél halkabban kinyitni az ajtókat, kevés zajt csapni. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a régi beidegződésektől. Eleinte minden zajra összerezzentem és feszülten vártam, mikor hallom meg anyám kiabálását. Ugyanez volt, amikor a bejárati ajtón csöngettek, attól féltem, hogy ő jön, hogy jelenetet rendezzen, aztán hazarángasson.

Sokszor voltam egyedül. Sky későn érkezett haza az előadások után, legtöbbször már aludtam. Cetliken üzentünk egymásnak, SMS-eztünk vagy délután telefonáltunk. Mindig ő hívott, én féltem, hogy zavarom. Tanultam, egyre többet készültem az érettségire. Menekülés volt, de még így is maradtak üres óráim, amikor nem tudtam mit kezdeni magammal. Általában csak egy füzetbe irkáltam, de egyre jobban hiányzott a laptopom és a blogolás, és az, amit kimondani is alig mertem: az írás. A Világ. Egyre több késztetést éreztem rá; most, hogy lekerült rólam egy teher, felszabadult bennem annyi energia, hogy újra tudjam csinálni azt, amit annyira szerettem.

Anya nem telefonált. Próbálom keresni magamban a mentségeket számára: talán azt gondolja, Aidennél vagyok, és így nem aggódik, vagy azt, hogy apánál, akkor viszont azért nem keres, mert árulásként könyveli el. A legkézenfekvőbbre nem akartam gondolni, miszerint örül, hogy eltűntem.

Sky szerint nem érdemes rágódnom rajta, jobb lenne, ha örökre el tudnám felejteni. De nem tudom. Észrevétlenül lopja magát a gondolataimba, és ott kínoz tovább a lelkiismeret-furdalással.

Meg kellett nyugodnom, és azt csak úgy tudtam, ha visszamegyek és megnézem, mi a helyzet otthon. Ha megkapom a válaszokat, akkor nem gyötrődöm tovább. A laptopom volt az ürügy, ezzel nyugtattam magam, szükségem volt rá. Skynak egy szóval sem említettem, mit tervezek. Felültem az esti buszra és átzötyögtem a város túlsó végére. Anya ilyenkor dolgozik, nem fogok találkozni vele, csak bemegyek, fogom a laptopomat és néhány cuccomat, aztán már ott sem vagyok. Mire Sky hazaérkezik, én is otthon leszek.

A tervem nem volt rossz, csak a körülmények hagytak cserben. Anya tényleg nem volt otthon. Csak Sam. Tétova óriásként tornyosodott az előszoba homályában, mikor a kulcszörgésre előbújt a nappaliból. A háttérben a tévé bömbölt, nyilván megint valami olcsó akciófilmen edzette a szürke agysejtjeit.

- Hát előkerültél? – szólalt meg, miután feldolgozta a sokkot, amit a megjelenésem okozhatott.

- Nem végleges – vetettem oda, játszva a magabiztost, miközben belül reszkettem.

Érte mindentRead this story for FREE!