Haláltábor

1.

Egy sötét és zsúfolt vagonban zötykölődök. Kistestvérem mellettem kuporog a földön, és sír. Mindketten nagyon félünk. Petra vagyok, 19 éves. Most itt nyomorgok ezen a kis vagonban, miközben ki tudja hova akarnak vinni. A sötétségtől az orromig sem látok, de azt tudom, hogy az egész szerelvény tele van emberekkel, és már alig férünk. Csak tudnám hova visz ez a vonat... Amint ezt gondolom, a szerelvény lassulni kezd, majd teljesen megáll. Kistestvéremet magamhoz ölelve várom, hogy mi fog történni. Egyszercsak kivágódik az ajtó, és végre fény áramlik be. Elkezdik lefelé lökdösni az embereket, majd rám kerül a sor. A tömeg is tol lefelé, de ahogy a még az erős kéz megfogja a karomat, és húz rajtam egyet, leesek a vonatról. A kistesóm utánam esik. Mikor felállok, egy hatalmas szögesdrót kerítéssel találom szembe magam. De nem sok időm van a gondolkodásra. Egy kéz ismét megfog, és lök rajtam egyet, így ismét találkozok a földdel.

Sorbaállítanak minket. Lehetünk vagy kétezren. Öcsikém, Sanyi ragaszkodóan szorítja a szoknyám. Egy ember elénklép, majd német akcentussal beszélni kezd.

-A nevem Jonas Baumann! És montmár én parancsolok! Itt mostmár nincs henyélés! Értve vagyok? De először is, ha nem teszitek amit mondok, ez lesz. - rámutat a mellettem álló vörös, göndör hajú lányra. Ő megszeppenve, félénken lép ki a többiek elé, majd égtelen durranás hallatszik. A lány fejéből folyni kezd a vér, majd összeesik. Mindenki sikoltozni kezd. Jonas erre egy újabb embert lő le, mire mindenki elcsendesedik.

-Köszönöm! - szól a gyilkos - most megmutatom a szobájukat.