1.

76 5 0


Réteg #1.

Másnak lenni, másnak mutatni magam, eltűnni, meghúzódni egy sarokban és hallgatni. Szavak nélkül, gondolatok áradatával létezni és megpróbálni láthatatlannak maradni. Egy lány a sötétben, aki álmodik egy jobb életről, arról hogy szabad, hogy nevet és ez a nevetés vele marad, nem kell elcsomagolnia, elrejtenie, övé lehet, teljes lehet.

Másnak lenni, önmagamnak lenni, látni az arcomat, az igazi arcomat, felfedezni mindazt, ami bennem él. Felfedezni és felhozni a felszínre, többé nem rettegni. Merni kimutatni, megmutatni, vállalni mindazt, ami vagyok.

Önfeledtnek lenni álarcok nélkül.

Miatta változom át egy másik emberré, páncélt vonok magam köré, mélyítve a szakadékot, ami már így is áthidalhatatlan. Nem én tehetek erről az egészről, nem én vagyok a felelős a káoszért. Róla minden lepereg, őt nem érdekli, hogy mi van belül, bennem, az sem érdekli, mi van rajta kívül és az sem, hogy mit látna a tükörben. A káosz, amit létrehozott, mindenkit elnyel. Magával ránt, ha nem teszek ellene.

Felelősséget érzek, nekem kell helyre hoznom a dolgokat.

Girl Behind The Mask

***

Sky

A bőrönd siralmas látványt nyújtott az előszoba félhomályában. Szánalomra méltó magánya bárki szívében sajnálatot ébresztett volna, aki látja. Kivéve engem.

Nem hatott rám a színpadias látvány, érzékeim néma hátraarcba kapcsoltak, a végsőkig határozottan tartottam magam. Nem fogom egy kísértő érzés miatt megrengetni bástyáimat, hogy elveszítsem a játszmát, amit önmagam ellen vívok.

Ha maradok, vesztek. Ha maradok, kettesben leszek vívódásaimmal, és nem biztos, hogy a józanész felülkerekedne rajtuk. Ha maradok, eldobnám az elmúlt évek kemény munkáját. Mennem kell, mindig úton kell lennem, sosem állhatok meg. Nem maradhatok. Itt nem. Ebben a házban, ebben a városban, ahonnan folyton menekülök. Most is készen álltam egy újabb indulásra. Idegen voltam otthonomban, ahol nem volt maradásom. Csupán kiindulási pont volt, ahova folyton visszatértem, hogy aztán újra elszökhessek. Sosem tudtam elég ideig távol lenni, ahhoz, hogy ne akarjak újra és újra menni, de mindig visszatértem. Vissza fogok térni most is, mert amennyire el akarok menni innen, ugyanúgy vissza is húz.

Egyik szobából a másikba róttam köreimet, hogy teljen az idő. Számításaim szerint még legalább húsz percem volt Judd érkezéséig. Addig le kell kötnöm a figyelmemet, addig foglalkoznom kell valamivel. Húsz perc. Vagy már csak egy negyed óra. Akkor és nem hamarabb, végre megkaphatja figyelmét a bőrönd. Másra koncentrálok. Próbálom magammal elhitetni, hogy az életem így tökéletes, ahogy van, és nem vagyok olyan szánalmasan magányos, amilyen a lakás sötét zugában rám váró útitársam. Elég jól megtanultam, hogyan hazudjak magamnak, de az igazság attól igazság maradt. Ezen nem változtathatok a hazugságokkal.

Skyler A. Peterson egyedül van, mint a szántóföldön felejtett kóró, a szíve is olyan megkeményedett és kiszáradt, mint a föld, amit parlagon hagynak. Ki hinné ezt, mikor a napjaim úgy telnek, hogy emberek százai vesznek körül? Sky Petersont mindenki kedveli, de Sky Peterson senkit sem enged közel magához. Kivéve Judd Price-t, az egyetlent, akiben bízni tud, és akinek néma hallgatása még azt az érzetet is kelti benne, hogy megérti. Megérti a kimondatlant, azt, amit még nem mondott el neki, mert egyszerűen képtelen beszélni róla.

A dolgozószoba íróasztala előtt megálltam egy pillanatra. Hiba volt. De minél többet győzködtem magam arról, hogy erős vagyok, nálam sokkal erősebb volt a késztetés, hogy legalább egy pillantást vessek rá. Csak egyetlen perc az életemből, aztán minden megy tovább.

Érte mindentRead this story for FREE!