A prófécia

90 5 3

Jó ideje már, hogy angyal lettem. Megszoktam bár, de el sosem tudtam fogadni.
Egy emberi szükségletek nélküli, felgyorsított síkon élem napjaim, mégsem felejtettem el sosem azt a bizonyos estét, amikor kukába kellett, hogy dobjam addigi nyugalmas életem, és hátra kellett, hogy hagyjam a szeretteimet. Minden egyes pillanata élénken él az emlékezetemben.

November huszonnyolcadikát írtunk. A születésnapom éjszakája volt. Zárkózott ember lévén, egyetlen barátommal töltöttem az estét az albérletemben. Pizza-, és whiskyhegyek, valamint a hangfalakból üvöltő metálzene kíséretében ünnepeltünk engem. Illuminált állapotban dülöngéltünk, a zeneszámok refrénjét harsogtuk. Épp töltöttem volna egy újabb adagot, mikor Joshua kabátja belső zsebébe nyúlva egy kisebb zacskót emelt ki, fehér porral az aljában. Elkerekedett szemekkel bámultam, amint kiönt egy adagot az üvegasztalra, és kihúz egy utcát. Rám pillantott, földöntúlian zöld szemeiben izgatottság ragyogott, szája pedig fülig ért.

- Te, Josh! Mi a szar ez?!

- Semmi rossz, bízz bennem – hangja kissé megremegett, miközben a nyakamba ugrott, mint egy óvodás, aki mikuláscsomagot kapott – tiéd az elsőbbség, ünnepelt!

Húztam a számat, végül elvettem a kezéből az összetekert bankót, majd felhúztam. Megvártam, míg ő is végez, majd kimentem a mosdóba megmosakodni. A csapot megengedve fröcsköltem az arcom a hideg vízzel, majd a tükörbe néztem. Fekete hajam tincsekben tapadt vizes homlokomra, kék szemeim ölelésében levő pupilláim pedig irreálisan nagynak tűntek.

Visszatérve az a látvány fogadott, amit otthagytam, papírpénzzel az orrában ügyködött az asztalon. Elterültem a kanapén, barátomat vizslatva próbáltam ébren maradni. Szemem sarkában fényességet észleltem. Odafordulva egy különleges férfi fogadott. Tetőtől talpig fehérben volt, szeme kivételével mindenét ragyogó fehérség borította, hátán hatalmas szárnyak díszlettek. Először azt hittem, hogy a drog hatása, amit látok, és hallok. Az ismeretlen tett felém egy lépést, összehúzta szemöldökét egy pillanatra, majd megenyhült arccal kezdett beszélni.

- Aaron Evans, te, ki kiválasztott a halandók között, a halál ajkainak birtokosa. Huszonharmadik életéved immár betöltötted, így eljöttem érted, hogy a prófécia beteljesedhessen – mondta, miközben kezét kinyújtotta felém.

Hosszú ujjait kissé behajtotta, ám egy pillanatra sem remegett meg, ellentétben az enyémmel. Egész lényemet a félelem rázta. Tátott szájjal fixíroztam arcát, amit ő kedves mosollyal fogadott. Oldalra néztem, már épp szóltam volna Joshnak, hogy hallucinálok, mikor a jövevény megérintette a mellkasom, és ezzel eldőltem.

Meglehetősen fájdalmas érzések közepette vált ki a lelkem a testemből. Külső szemlélője lettem az eseményeknek. Lábaim földbe gyökereztek, könnyezve figyeltem, ahogy Joshua rázta a vállaim, miközben könnycseppek pottyantak élettelen arcomra. Összetört szívvel néztem, míg ölébe húzott, rám borulva ringatózott, és transzba esve beszélt hozzám.

- Szeretlek Aaron! Ne hagyj itt! Hallod?!

Az angyal megérintette a hátam, lehunyta szemeit, majd vakító fény vett körbe minket. Egy szemvillanás alatt kerültünk át egy másik helyre, ami szintén olyan ragyogó és hófehér volt, mint az elrablóm. A tájon végignézve egy éles választóvonalat véltem felfedezni. Egy kapuval volt lezárva, az alatta levő résen pedig fekete köd gomolygott át, ami ahogy a világossággal érintkezett, egyből eltűnt. Ráfogtam csuklójára, és eszelősen kezdtem üvölteni vele.

- Azonnal magyarázatot követelek – ordítottam arcába, kezeim pedig ökölbe szorultak.

Meglepődve hátrált egy lépést, majd megszólalt.

- A prófécia szerint te vagy a halál angyala. Feladatod a halandókat utolsó útjukra kísérni életük végső két napjában, majd egy csókkal elszakítani tőlük a lelküket, hogy reinkarnálódhassanak. Kiválasztott vagy Aaron!

A halál csókjaRead this story for FREE!