Haldokló könyvlapok

28 7 4

Múlandó, tünékeny tünemény. Alaposan megtervezett hazugság csak az élet, ámítás, egy drága szemfényvesztés ez, mi csodás dolgokkal kecsegtet, mézesmadzagot lebegtet előtted egész a szakadék pereméig, majd ott egy jól irányzott mozdulattal a mélybe rúg, és elenyészni hagy a nyomoroddal együtt.

Ezer meg ezer kérdés fogalmazódik meg benned, melyet fel nem tehetsz, megválaszolatlan marad mindörökké. Szóra nyitnád ajkaid, de félbeszakít, hogy balga naivitásodon jót mulatva derüljön fel. Fejedben visszhangzik maróan gúnyos kacajának trillája. Mily mesés hang, mégis gyalázattal, ármánnyal tele.

De a fájdalmas kíváncsiság, mely szinte elemészt, folyton folyvást ismétli. Miért?! Eme egyetlen szó, mint a szú a beteg fában, úgy rágja magát mindig beljebb elmédben.

Rögeszméddé válik, megfertőzi tudatod. Emlékeztet a bűneidre, nyugodni nem hagy. Feltépi sebeid, beléjük mar, s megforgatja benne a tőrt, mígnem temérdek vágásból vérzel már. Belülről szaggat szét, majd fogával tépi húsod, ezzel lecsupaszítva, meztelenné, átláthatóvá téve, mint egy könyvet, amiről borítóját leszaggatták.

Biztosan felépített, szép maszkod immár oda. Tehetetlenül nézed, ahogy álarcod összerakhatatlan darabokra törve hull a porba. Mégis ki venne meg pár lapot bársonyborítás nélkül? Oda a küllem, a báj, ami kíváncsi tekintetek százát vonzotta egykor. Nem maradt már más, csak a kínzó tépelődés, és a várakozás. A sarokba dobva rostokolsz a megváltást remélve. Lelked sivatagában is már csak az ördögszekér állandó látogatód, a könyv megtépázott lapjai is fakulnak már. Csak a kóborló szél mozgatja meg néha a besárgult, feledésbe merült oldalakat, melyek izgatottan próbálnak szárnyra kapni. Kétségbeesetten igyekszik a világ szeme elé tárni tartalmát, mintha kiáltani szeretné: “Vegyetek észre!”.

Mindhiába?

Ám mikor már úgy érzed mindennek vége, egy halvány reménysugarat látsz felragyogni a horizonton. Önmarcangoló gondolataid sokaságában tűnik fel végre valaki, aki kezét nyújtja feléd segítőkészen. Karjait kitárva áll és rád vár, hogy magába fogadjon. Érzed azt a csábító nyugalmat, ami belőle árad és látod hívogatóan meleg szemeit. Rég erre szomjazol már, így nem sokat habozol. Sietős léptekkel rohansz hozzá. Megragadod, ujjaitok összefonódnak, ő pedig elindul. Bízol benne, hagyod, hogy vezessen. És ő vezet téged egy más világ felé, ahol egy viharvert könyvmaradványnak is van helye, míg végül boldogan adod át magad a ringató, zuhanó érzésnek, ami végre könnyít háborgó, bűnös lelkeden.

Egypercesek, novellákRead this story for FREE!