Hostage

Hatodik fejezet

- Taposs bele, felismertek! – ordítottam az adrenalintól remegve, mire már indult is a motor, és épp időben tudtunk kikanyarodni a parkolóból, már meg is jelent pár rendőrautó a nyomunkban.

- A picsába, itt van a rendőrkapitányság – csodálkozott Louis amint elhajtottunk mellette, így már érthető volt, miért értek ide ilyen hamar ezek a kopók. Valószínűleg épp ott parkolt valamelyik.

- Harry, mi történik? – kérdezte Destiny ijedten, ragaszkodva, szorítva a csomagokat, amiket nem mellesleg elloptunk, mert végül nem került sor fizetésre.

- Semmi gond, megoldjuk, csak kösd be magad. Louis, mennyivel tud menni ez a kicsike? – kérdeztem fő bűntársamtól, aki vigyorogva és büszkén nézett vissza rám.

- Körülbelül kétszáznyolcvannal – válaszolt, mire ördögien elmosolyodtam és az útra szegeztem tekintetemet. Ugyan a rendőrök jobban ismerhették a várost, mi gyorsabbak és eszesebbek voltunk. Csak száguldoztunk az utcákon, miközben a zsaruk a seggünkben loholtak, és egyre többen lettek.

- El fognak kapni – aggodalmaskodott Destiny, amivel kivételesen egyet értettem, ugyanis már három autóval néztünk szembe. Akkor előkaptam a kesztyűtartóból a kedvenc fegyveremet, egy glock 17-est, és kiültem a lehúzott ablakba. A szél csak úgy dübörgött a fülemben, de nem zavart, csak arra koncentráltam, hogy sikeresen eltaláljam a rendőrkocsi szélvédőjét, majd kerekét. A szélvédő azonnal hálósra repedt, a kereket ugyan nehezebb volt eltalálni, de pár próbálkozás után sikerrel jártam, a hatalmas sebesség miatt kitértek oldalra és egyenesen a korlátnak csapódtak, végül a másik rendőrautót is magukkal sodorták, ezzel egy hatalmas karambolt előidézve. Így jár az, aki Emeralddal szórakozik. Már épp elkönyveltem a tervem sikernek, mikor hallottam, hogy egy golyó elszáguldik a vállam mellett, így azonnal bevonultam a kocsi által nyújtott fedezékbe.

- Bukj le, Destiny – parancsoltam neki azonnal, mire ő már az ülés alatt is volt, nem habozott egyetlen pillanatra sem. Nem kellett sokat várni, a hátsó szélvédőnk kapott egy találatot, így arra már nem számíthattunk. Gyorsan kellett cselekednem, mert egyre közeledtek, szóval csak kiraktam a kezem az ablakon és lőttem párat, de golyóim nem éltek célt, csak az autó vázát találtam el.

- Velem nem szórakozik senki – suttogtam magamban, majd átváltottam gépfegyverre és egy kiadós sorozatot adtam le az ellenséges villogó kocsinak, ezúttal sikerrel, ugyanis a szélvédő betörése után lehúzódtak az út szélére, hagyva minket elmenekülni.

- Szóval ilyen egy akciófilm a valóságban... Király – jegyezte meg Destiny lelkesen, amint felértünk az autópályára, rendőröktől mentesen.

- Megcsináltuk, tesó! – pacsizott össze velem Louis, majd büszke nevetéssel folytattuk utunkat. Mivel a rendőrök már ismerték a kocsinkat és eléggé meg is csonkították, át kellett váltanunk egy másikra, de ezt csak fél óra száguldás után tehettük meg, hogy biztosak legyünk benne, nem jön utánunk egyetlen kopó sem. Egy eldugott helyen álltunk meg, Louis állítása szerint egy barátja dolgozott itt, aki nem szereti túlságosan a vendégeket, így Destinyvel kiszálltunk a kocsiból a cuccokkal és pár méterrel arrébb sétáltunk, nehogy megzavarjuk az eszmecseréjüket a leendő kocsinkról, én pedig rágyújtottam.

- A fenébe, Harry... - állt meg a mellettem sétáló szépség egy pillanatra, majd a hajába túrva, dühösen meredt rám. – Mi elloptuk ezeket a cuccokat! Én még soha nem loptam, nem is akartam, én nem ilyen vagyok, és... - kezdett volna pánikolni, értelmetlen hadarásába kellett szólnom, nehogy túlgondolja ezt az egészet.

- Hé, nyugi, ez nem olyan sok dolog... Örüljenek, hogy életben maradtak a dolgozók és nem mészároltam le mindenkit, aki látott minket. Épp elég lesz az, hogy a biztonsági kamerák felvették az egészet és tudják, hol jártunk – aztán nekem is leesett, mekkora bajba sodortuk ezzel magunkat.