04.

1.4K 133 6

Harry

"-Következő kérdés, amit muszáj feltennem, hiszen a rajongóidat ez foglalkoztatja a legjobban...
Ellen mosolya abban a pillanatban minden volt, csak nem megnyugtató Harry számára. Úgy érezte, hogy a nő mosolya mögött valami más, valami rossz bújkált, aki alig várta, hogy kiszedjen dolgokat az előtte ülő fiúból. De Ellen nem ilyen volt. Harry ismerte őt már a karrierje kezdete óta. Egy évvel ezelőtt is itt ült.
Csak akkor más volt a helyzet. Akkor Harry nem izgult ennyire, nem érezte magát az ájulás szélén, és nem érezte úgy, hogy a szíve bármelyik pillanatban kiugorna a helyéről.
-Ki vele.-mondta Harry arcán lazának tűnő mosollyal. Mindent megtett azért, hogy ne nézzen ki annyira befeszülten. Még hátra is dőlt a fotelben, kezeit pedig kényelmesen elhelyezte a karfán.
-Ez a beszéd!-kurjantotta Ellen, mire a közönség tapsolni kezdett. A zöld szemű kínos mosollyal az arcán nézett oldalra, amikor a kamera nem őt mutatta. A színpad mellett még mindig barátai álltak, és talán Briana jobban izgult, mint ő. Erről árulkodott, hogy ajkait folyamatosan harapdálta, és látszólag elég erősen szorította a fájdalmas arckifejezést felvett Liam karját.
-Szóval,-Ellen hangja térítette őt észhez, mire a nőre kapta a fejét.
Tudta melyik kérdés következik, de azért mégis reménykedett abban, hogy a szőke hajú nő lapjaira egészen más mondatok vannak írva. De, amint a nő lenézett a kártyáira szemöldöke egy pillanatra felszaladt, és kis döbbenet látszott rajta...Harry elvesztette azt a csöpp kis reményt is. Ellen gyorsan rendezte a vonásait, és mielőtt felolvasta volna a lapon lévő kérdést a közönségre pillantott, majd kinyitotta a száját.-Harry, forrásaink szerint te jelenleg szingli vagy..igaz?
Zöld szemű nagyot nyelve bólint.
-Igaz.-mondta.
Ellen folytatja immár a lapok nélkül, kezeit az ölében összekulcsolva.
-De ez nem mindig volt így. Hónapokkal ezelőtt volt valakid. Pontosabban egy fiú. Most nem szeretnénk megmutatni őt, hiszen nem vettük fel vele a kapcsolatot, és gondolom te sem szeretnéd viszont látni az exed.-nevetett fel, amire a közönség azonnal reagált, mintha az évszázad viccét mondta volna el. Pedig Harry-nek nem tűnt viccesnek.-Komoly kapcsolat volt köztetek a dolog?
Harry szíve abban a pillanatban olyan erősen kezdett verni, hogy félő volt azonnal kiugrik a mellkasából. A pulzusa az egekbe szökött, és nagyon melege volt.
Nem utsolsó sorban pedig félt. Rettenetesen félt, de bármennyire nem szeretett volna megtenni muszáj volt. Ezt várták tőle, és megkellett tennie, ha nem akart még több dolgot elveszíteni az életéből.
Megszorította a kanapé karfáját ujjaival, melyek szinte átszakították az anyagot, arcára hamis nem törődőm mosolyt aggatot. A következő pillanatbam pedig szíve apró darabokra tört, és tudta, hogy ezzel a mondatával az összes reménye szertefoszlott:
-Egyáltalán nem volt komoly. Ő csak egy futókapcsolat volt, semmi több.-felelte, és a hatás kedvéért még a vállát is megvonta.
-Egy éven át? Egy éven át vele voltál, és így vélekedsz róla?-szinte Ellen is döbbentnek tűnt. Nem csoda, ezek a szavak után..
Zöld szemű fiú remegő kézzel,-amit senki sem látott rajt,-pöckölt le egy láthatatlan szöszt zakója ujjáról, és folytatta a betanult szövegét.
-Az elején persze azt hittem, hogy szerelmes leszek belé..de mind kiderült, hogy ez hülye gondolat volt. Unalmas kapcsolat..az én részemről érzelmek nélkül..Mindkettőnknek jobb külön.-fejezte be fájó mellkassal, és szúró szemekkel, arcán hamis mosollyan nézett körbe, amikor felhangzott a közönség elégedett, lenyűgözött tapsvihara"

Fintorogva gondolt vissza a négy órája történtekre, miközben maga melett tapogatozva kereste whisky-s üvegét.
Már négy órája ült lakása háztetején, egy üveg alkohol társaságában.
Most az egyszer nem volt kedve egy bárban leinni magát. Nem volt kedve emberek közé menni. Egyszerűen csak egyedül szeretett volna lenni, távol mindenkitől. Mindenkitől aki megmondja neki, hogy mit csináljon, "neked akarunk jót''-címszóval. De igazából senki sem tudta, hogy Harry-nek mi lenne jó. Még legjobb barátja sem, aki már nem is a legjobb barátja. Harry nem ismer már rá Ír barátjára. Niall-t jobban érdekli a zöld szemű karrierjének építése, mint Harry-t. Niall még azt sem vette észre, hogy barátja elviharzott a stúdióból, vagy ha észre is vette nem igazán törődött vele.
Liam és Briana még visszaakarta tartani, de egyszerűen nem bírt ott maradni a sok hazug ember között, akik által teljesen elvesztette minden reményét. Undorodott magától, még jobban, mint azelőtt.
U

tálta magát azért, mert olyan embert bántott, akit a világon a legjobban szeretett. Egy évvel ezelőtt is csúnyán megbántotta egyetlen szerelmét, és könnyeket fakasztott mindig ragyogó kék szemeibe.
A kék szemekbe, amik csillogtak, ha Harry-vel beszélt. Amik mindig elkápráztatták Harry-t, és mosolygásra késztették őt. Amiktől a göndör hajú boldogságot érzett, akárhányszor szerelme rápillantott.
De amikor Harry utoljára látta ezt a gyönyörű szempárt, akkor azok nem a boldogságtól csillogtak, és nem is az örömtől. Hanem a könnyektől, és a mérhetetlen csalódottságtól, amit Harry okozott egyetlen kék szemű angyalkájának.
És a remény, mely mindig lelkében pislákolt, hogy egy napon majd visszaszerzi kedvesét, egy nap, és pár óra leforgása alatt eltűnt a lelkéből, és nem maradt helyette más, csak a mérhetetlen undor és szomorúság.
-A kurva életbe!-ordította a londoni kora esti légkörbe, majd megfogta üvegét és lehajította azt a tetőről, mely kitudja, hogy kit talált el a járdán. De Harry-t abban a pillanatban semmi sem érdekelte. Már nem számított neki semmi. Hiába volt meg mindene, amiről egy ember csak álmodhatott..Hiába volt híres, volt sok pénze és rajongója, mégis ő volt a világ legszomorúbb embere.
Térdeit felhúzta mellkasához, fejét pedig ráhajtotta miközben karjaival átölelte lábait.
Csak nézett maga elé. Nézte a várost, amit annyira szeretett. Nézte a fényeket, az autókat, a járókelőket..Minden üresnek tűnt, pedig nem volt az. De neki a világ sötétté, és komorrá vált. Lassan egy éve nem látta a napsütést, mert nem volt mellette az a személy, aki kirángatta volt a búslakodásból. Nem hozott fényt az életébe senki.
Fázott. Londonban a június is csalóka volt, akár az élet. Nyolc óra lévén az ég sötétedni kezdett, a levegő is hűvössé vált. Semmi esetre sem vette fel zakóját, amit még a stúdióban aggattak rá. Egyrészt túl kényelmetlen volt, másrészt pedig undorott még maga a ruhadarabtól is, mintha az is ellene lett volna. Pedig az ártatlannak bizonyult.
Csak ült, és élvezte a csendet.
A magányt.
A következő pillanatban egy kezet érzett a vállán. Felnézett, és megpillantotta Liam-et, ahogy érzelemmentes arccal néz rá, ujjaival finomat szorítva a vállát.
Harry nem akarta elküldeni. Nem akart vele veszekedni, de igazság szerint szerette volna, ha ő marad vele.
Fejét lassan visszafordította a város felé, és tovább nézegelődött. Akkor sem fordult barna hajú barátja felé, mikor az letelepedett mellé.
Harry nem tudta mennyi idő telt el. Liam csendben nézte a várost, és nem beszélt.
Ez megnyugtató volt.
Később Harry arra eszmélt fel, hogy Liam karjai között zokog. Fejét a fiú mellkasába fúrta, míg az szorosan tartotta karjai között, kezével a göndör hátát simogatta.
-Elveszítettem Liam! Elvesztettem őt!-zokogta.
Liam nem válaszolt, csak erősebben ölelte a síró fiút.
Harry lelki szemei előtt felbukkant egy kócos barna hajú, kék szemű, aranyos borostát viselő fiú, ahogy csalódottan mered rá, gyönyörű látószervei könnyesek.
A göndör hajú még jobban felsírt. De nem érdekelte.
Harry egy könnycseppet sem sajnált, amit egyetlen szerelme, Louis Tomlinson után ejtett...

Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now