BTS Yaoi OneShots - HUN [befejezett]

Érintés /MinHo&Taehyung/

Cím: Érintés

Szereplők: Choi MinHo /SHINee/ & Kim Taehyung /BTS/

Műfaj: romantikus, dráma, fantasy

Figyelmeztetés: –

Korhatár: +12

Idézet: "A legerősebb drog egy ember számára, egy másik személy."

Megjegyzés:  Ezt a novellát egy versenyre írtam, a fenti idézet alapján, egy általam kiválasztott műfajjal(fantasy). Gondolkodtam azon, megosszam-e, vagy ne, mert az előző, komolyabb hangulatú írásom sem díjazták sokan, mindenesetre ez kitölti a valószínüleg hosszúra nyúló szünetet, mert jelenleg semmi ihletem nincs, meg időm se. :")

Szóóóóval, remélem elnyeri a tetszéseteket ez a munkám, rengeteget dolgoztam vele. ^^ 
Jó olvasást! ;) ♥

Hibákért szóljatok, nem mindig veszem észre><

----------------------------

Néha elgondolkodom azon, mi lett volna, ha akkor nem engedem el? Ha azon a napon egy apró rezdüléssel, egy könnyed mozdulattal magamhoz láncolom, ezzel teljes mértékben magaménak tudva az ő hihetetlenül törékeny testét, melyet öntudatlanul védtem mindentől és mindenkitől? De gyáva voltam, nevetségesen gyáva és gyenge. Hiszen tudhattam volna, az ő tiszta lelke egy percig sem tudott volna rám úgy tekinteni, mint ami valójában voltam. Sosem látta azt, ami vagyok, nem látta a megrohadt, mocskos belsőm, az elroncsolódott, fekete lelkem, mert ha vele voltam, én is égetően tisztának éreztem magam, gondtalannak, egyszerűnek, és boldognak. De ő mit sem sejtett efelől. Vonzott a mérhetetlen naivitása és ártatlansága, melyet meg akartam rontani, elérni, hogy csak utánam epekedjen, hogy a szíve csak értem dobbanjon. Eltakartam ezeket az érzelmeket, és mohón faltam minden egyes rezdülést, ami táplálta az elkeseredett lelkemet, mindezt úgy, hogy ő nem tudott semmiről.

Elhitte, mikor mosolyogtam, mikor boldog voltam, és szeretném én is úgy érezni, ezek nem csupán megjátszott emóciók és pillanatok voltak, mégis, képtelen voltam akár egyszer is őszintén boldog lenni - legalább is, teljes mértékben biztosan nem. Mellette akaratom ellenére öntött el az a ritkán tapasztalt, idegesítően kellemes érzés, a forróság, a birtoklási vágy és a beteges rajongás, mindez csupán egy apró mosolyától, vagy csak szemei gyermekies, édes csillogásából. Annyira tiszta volt minden apró porcikája, gyönyörű, tökéletes, és én magamnak akartam tudni, meg akartam szerezni, karöltve az általa bennem keltett érzésekkel, melyekért tudat alatt epekedtem, akartam őket, de még magamnak is képtelen voltam bevallani.

Olyan volt, mint a drog. Egyre többet és többet akartam belőle, de tudtam: Ő az az apró, fényes csillag, ami nem lehet az enyém, bármennyire is szeretném.

Hiszen ő oly tiszta, még most is, oly fenséges, míg én vészesen gyorsan esek szét, és válok a sötétség apró, jelentéktelen foltjává.

Azon a napon, mikor elhagytál, akkor értettem meg, mennyire romlott voltam, rettentően romlott és magányos. Az űr, amit magad után hagytál, tele volt fájdalommal, mely mégis a kongó ürességbe merült, erősen marva szívem befeketedett falát, hogy halálának halálával kínozzon, amiért egy angyal gyönge lelkét törtem össze.

><>•<><

Cipőm sarkának kopogását elnyeli a folyosón hosszan elterülő, vörös színben égő szőnyeg, ezzel lehetővé téve lépteim elveszett némaságát. A legkevésbé sem akartam magamra vonni bárki figyelmét, és főleg nem akartam, hogy lássák az elveszett alakom, ahogy összetörten haladok az egyetlen mentsváram felé. Utáltam, gyűlöltem ezt tenni, de ez volt az egyetlen út előttem, amire ráléphetek, hogy abbamaradhasson az egy helyben toporgásom, elveszetten.