1. rész

4K 167 0
                                    

Zoey egy nagyot sóhajtott, mikor végig gondolta az elmúlt hetét. Végül arra jutott, muszáj, lenne elaludnia, tekintettel arra, hogy másnap tanítás lesz.

Zoeynak évekkel ezelőtt volt egy balesete. Olyan baleset, mely nem kívánt halált és borzalmakat, mégis maradandó sérülést okozott a lánynak. Minden évben egy egész hétig bent kellett tartózkodnia a kórházban, kivizsgálás végett. Zoey nem rajongott különösebben ezért, tekintve, hogy korán kelt, nem ehetett eleget és öt napot hiányzott az iskolából.

Lily, Zoey legjobb barátnője ebben az időszakban mindig lelkesen látogatta a lányt, hogy feldobja szürke napjait.

Hétfőn már épp lépcsőzött lefelé, mikor beleütközött valamibe. Pontosabban valakibe.

- Bocs! Szia, Lily! - ismerte fel az úton álló a lányt.

- Szia, Sebastian! - köszöntötte Lily a fiút. Csak látásból és hallásból ismerte őt, a barátjának, Calebnek volt a haverja.

- Bocsi, hogy elütöttelek - szabadkozott a fiú, mire Lily csak legyintett.

- Nem gond.

- Figyelj csak! Hol van Caleb? - érdeklődött Sebastian, mire Lily vállat vont.

- Előkészítője van, már rég elrohant - informálta a fiút, aki hallván ezt, mélységesen csalódottnak látszott. Valószínűleg az is volt.

- Értem, köszi - bólintott szomorúan.

- Minden rendben? - kérdezte Lily, mert bár nagyon sietett, a fiú látványos szenvedése mégis marasztalta.

- Nem igazán - érkezett a nem meglepő válasz.

- Akarsz róla beszélni? - Lily maga sem értette, miért nem iszkolt el innen, ameddig még lehetett.

- Hova mész most? - terelte a témát Sebastian. Aha, szóval nem akarja elmondani - gondolta Lily.

- Kórházba. A barátnőmhöz, Zoeyhoz - magyarázta Lily, majd mintha Sebastian aggódó tekintetét vélte volna felfedezni.

- Miért van ott? Történt valami?

- Semmi baj, csak ellenőrzés - nyugtatta meg a lány Sebastiant, kinek szemei mintha felcsillantak volna Lily szavai hallatán.

- Veled megyek! - jelentette ki a fiú. Lilynek eszébe ötlött, hogy vajon meghívta ő Sebastiant, és ha nem is, akkor legalább beleegyezett ebbe az egészbe, de arra kellett jutnia, hogy semmi ilyesmi nem történt. Sebastian maga döntött, még csak engedélyt sem kérve Lilytől.

- Mintha Zoeyt látnám - jutott eszébe Lilynek, de jobbnak látta észrevételét magának megtartani.

Sebastian gondolatai szintén Zoey körül forogtak. Tudta ki ő, sokszor látta Lilyvel és Calebbel, de nem emlékezett, hogy beszéltek is volna. Maga elé képzelte a lány barna haját, zöld szemeit, vékony alakját. Eltöprengett rajta, milyen zenéket szerethet, van-e háziállata, és ha igen, milyen, vagy, hogy mit evett reggelire. Végül Sebastiannek rá kellett eszmélnie, hogy egyik kérdésre sem tudta választ, hiszen nem ismeri a lányt.

Az út nagy részében se Lily, se Sebastian nem szólt semmit. Lily azért, mert olvasott, Sebastian meg azért, mert éppen nem tudta, mit mondhatna. Plusz teljesen lefoglalták a gondolatai Zoeyről.

Mire megérkeztek a kórházba, Sebastiannek annyit sikerült lerendezni magában, hogy Zoey biztosan macskás típus. Szó sincs róla, hogy bármiféle előítéletes döntés miatt, csupán eszébe jutott, hogy egyszer látta a lányt cicás pulcsiban.

Zoey mindeközben csendben üldögélt a kórház folyosóján egy hatalmas ablak előtt, és figyelte, ahogyan esett az eső. Nagy cseppekben, szaporán, mint mikor valaki keservesen, megállíthatatlanul sír. Ahogy itt könyökölt az ablakpárkányon, szerette volna tudni, miért ilyen borús az ég, és ki hoz majd fényt és napsütést, s ki törli majd le a könnyeket a világ arcáról.

Egy új találkozásWhere stories live. Discover now