Echo

10.Rész © Echo

Lassan lépdeltem a folyosón. Talán két óra is eltelt mire kimerészkedtem. Ward a konyhában ügyködött,a zajokból ítélve. A helyiségbe érve láttam,hogy épp takarított. Nekem háttal állt,testtartása laza volt. Egy pillanatra olyan volt mintha minden a régi lenne és csak otthon ülnék egy randi keretében. Meghallhatta,hogy jövök,mert felém fordult,arcán vidám mosollyal. Elzárta a vizet,majd kezét a  farmerja jobb zsebébe dugott törlőkendővel megtörölte.
-Sokáig tartott.-törölgette tovább szárazra kezeit.Transzba esve bámultam cselekedetét. Olyan precizitással tisztogatta a kezeit,mint a filmekben a rossz fickók,mikor véresre püfölték áldozataikat, és a vérüket,valahogy el kellett tüntetni a gyönyörűen ápolt végtagjaikról. Hátborzongató volt,de muszály volt a tervemre koncentrálnom és az undor nem látszódhatott az arcomon. Így elővettem a legártatlanabb arckifejezésemet,s megszeppenve szólaltam meg.
-Éhes vagyok.-suttogtam. Arcán egy röpke időre döbbenet látszódott,majd vidám arckifejezést öltött,s bólintott.
-Akkor együnk.-húzta ki nekem az ebédlő asztal székét.
-Köszönöm.-ültem le. Ő pedig a konyha szigethez lépve elővett két papír tányért. Úgy éreztem magam,mintha valami közveszélyes lennék,akit elzárnak mindentől,még a rendes porcelán tányértól is. Na persze nem mondom,hogy nem használnám fegyverként.
-Min gondolkozol?-kérdezte bensőséges hangon,míg háttal nekem ügyködött,bizonyára az ételt készítve elő.Majd az asztalhoz lépett és egy levelekből tákolt tálat tett elém,amelyben banán és valamilyen bogyó volt.
-Jó étvágyat.-ült le velem szemben.Kérdőn néztem rá,megspékelve némi értetlenséggel.
-Gyümölcs?-állapítottam meg kétkedve. Felnevetett.
-Mégis mit vártál Echo? Öt csillagos vacsorát? Egy szigeten vagyunk.
-Azt mondod hátra levő életünkig gyümölcsön fogunk élni?
-Na meg persze hal hús. Meg mondtam,minden megtalálható a szigeten amire szükségünk van.
-Erre van szükséged?-mutattam végig a házon.
-Rád van szükségem.-nézett mélyen a szemembe,s a kezemért nyúlt,amely az asztal szélén terült el.Nagyon nem akartam ezt,de nem tehettem semmit. Engedtem neki,bár én nem fogtam meg az ő kezét. -Várj.Az előbb azt mondtad,hogy hátralevő életünkig?-ráncolta össze szemöldökét. Én csak egy aprót bólintottam helyeslően.
-Gondolkodtam,és igazad van. Elegem van abból az életemből. Elegem van,hogy titkolóznom kell az apámról. Nehéz úgy élni,hogy egy család tagod miatt nem bízol senkiben. Mindenkiben a potenciát látom. Ha valaki megkérdezte,hogy mi a helyzet velem,már azt latolgattam hogy mivel és miért akar ártani apának. Ő pedig egyfolytában csak hazudozik,és eltitkolja,hogy meghalt. Belefáradtam. Itt minden olyan csendes.-bámultam az asztal lapját,majd Wardra tekintettem. Megértően csillogott a szeme. Összefontam ujjainkat.-Te vagy az egyetlen olyan személy az életemben,akinek fontos vagyok,és akivel teljesen őszinte lehetek. Szóval legyen. Éljünk együtt. Itt.

©

Hosszúra nyúló beszélgetést folytattunk. Hirtelen ment végbe a változás. Egy ideig óráig elfelejtettem,hogy miért is vagyunk itt,és csak mi ketten voltunk. Egy pillanatra a szorító érzés a mellkasomban eltünt.
-Emlékszel mikor az egyik randinkon főztél nekem valami fura polip ínjenc kaját?-grimaszoltam egyet.
-A harmadikon.
-Tessék?-kérdeztem vissza,mert így hirtelen nem tudtam miért mondta azt.
-A harmadik randin főztem. Valenciai paellát.-nevetett fel.
-Jézusom az nap este beállítottam a gyorshívón a mentőket. Féltem,hogy ételmérgezést kapok.-álltam fel az asztaltól nevetve. Későre járt már,ideje volt aludni térni. Ő is követte mozdulatomat. Pár centire állt csak meg tőlem. Szótlanul tanulmányozta arcomat,én pedig a bugyuta szívemnek képtelen voltam parancsolni.
-Ugye jó lesz?-suttogtam felé.
-Minden rendben van. Hidd el.-hajolt felém. Pár apró mozdulat kellett volna hozzá,hogy ajkait az enyémeknek feszítse,de hátra húzódtam. Ugyanis akkor jöttem rá,hogy este van. A sötétség nekem kedvez. Könnyen el lehet bújni,és talán még ellene fordíthatom. Egérutat is nyerhetek,hisz most el vontam  a figyelmét.

-Mi az?-kérdezte,s megragadta a karom.
-Semmi,semmi csak egy pillanat és jövök.-simítottam végig arcán,majd hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Felnyögött a váratlan csók miatt.Karomat fogva tartó kezét derekamra helyezte. Elhúzódtam.
-Bízz bennem. Kérlek.-suttogtam esdeklően. Beleegyezően bólintott,majd hagyta,hogy el hadjam a konyhát. Teljes nyugalommal sétáltam ki a helyiségből. Majd,amikor a folyosóra értem futottam a bejáratig. Mikor az ajtó hangosan megadta magát Ward üvöltése szelte át az aprócska házat.
-Echo!
Adrenalin járta át a porcikámat,mikor meghallottam léptei dübörgését,amely gyorsabb léptekre váltott. Szinte leugrottam a verandáról. A part nagyon keskeny volt,s nem is tudtam hirtelen,hogy hova mehetnék,de akkor már késő volt. A férfi a hátam mögé került. Gyorsan lehajoltam,s egy a vízben úszkáló faágért nyúltam. Vastag volt és kemény,fegyvernek pedig megfelelt.Szembe fordultam Warddal,majd a faággal felé mutattam.
-Ne! Ne gyere a közelembe.
-Jól van,bár az a fadarab nem ér semmit. Elit titkos ügynök vagyok.-emelte megadóan a kezeit a magasba.-Mikor fogod már fel végre,hogy ez itt kettőnk érdeke. Csak így lehetünk együtt,szerelemben,szabadon.
-Akkor miért érzem magam rabnak!?-kiáltottam rá hisztérikusan. Idegesített,hogy meg se hallgatott,meg se kérdezte akarom-e ezt.Ward hiper gyorsan  lépett felém,s könyökömnél fogva fordított meg. Hátam mellkasának vágódott,majd a fegyveremet kicsavarta a kezemből.
-Add csak ide.-parancsolt rám,ajkai fülemet súrolta. Mire észbe kaptam már a derekamat átfogva cipelt a ház felé. Az óceán felől hideg szél fújt,s hűtötte le a kapálózástól kimelegedett testemet. A küszöbön szinte áthajított Ward,majd a bejárati ajtót kulcsra zárta. Én továbbra is kapálóztam,mire ő rám ordított.
-Fejezd már be!
Grant kijött a sodrából. Vállán átdobva vitt el a szobámig,majd az ágyra dobva készült otthagyni.Zsebéből újabb kulcsott halászott elő.
-Tudod nem szép dolog más érzéseivel játszadozni,kihasználni. Nem így ismertelek meg Echo.-zárta be maga mögött az ajtót,majd hallottam ahogy a kulcsot a zárba dugja. Lepattantam az ágyról,s az ajtót kezdtem el ütlegelni.
-Ne! Kérlek ne! Ne zárj be!-üvöltöttem önkívületi állapotban.
-Hidd el Echo jobb ha most oda bent vagy.-hagyott ott engem. Csend volt újra s örökké. A hajamba túrva sikítottam fel,szinte már zokogva. Nem bírtam tovább,a padlóra hanyatlottam. Az apukámat akartam. Azt akartam,hogy megmentsen.