BTS Yaoi OneShots - HUN [befejezett]

I can't hear you /VMin/

Cím: I can't hear you

Páros: VMin (Taehyung & Jimin - BTS)

Figyelmeztetés: Trágár beszéd, bromance, slash

Műfaj: AU, romantikus

Korhatár: +12

Megjegyzés: Nagyon rég posztoltam, és sajnálom, de a költözés/suli/magánélet bekavart, így ne volt sok időm írni. :( De most itt vagyok, és hoztam egy VMint, amin már rég óta őrlődök, hogy kitegyem-e, vagy ne, de hát...itt van. XD 

Ha hibát találtok benne, szóljatok, és javítom!!! :3

Remélem, tetszeni fog! :) 
Jó olvasást! ♥

Jimin 

Unottan sétálok az utcán, az iskola felé, fél vállamon a táskámmal. Már öt perce becsengettek, én pedig ebben a lassú tembóban még vagy 25 percnyire vagyok a sulimtól. Érdekel? Nem. Általában az első órára be sem érek, így ezt most vegye a tanár megtiszteltetésnek, hogy képes vagyok 15 percre betolni a pofám matekra. Nem jelent különösebb gondot a tantárgy, csupán rohadt unalmas, nekem pedig semmi kedvem ott dögleni, meg utána még több órát... 

A telefonom csörgésére visszatérek a gondolataimból, és elővéve azt a nadrágom farzsebéből, habozás nélkül veszem fel; úgy is tudom, ki hív. 

– Mondd, Yoongi - ásítok egyet.

– Hol lengeted a segged? – Hangja halk, vagyis ő már órán van...szegényke.

– Őszintén? Faszom tudja. Suli felé valamerre – nézek körbe. 

– Már úton vagy? Mi a f---? - harapja el mondandóját - Ilyen is rég volt már: Park Jimin megjelenik az első órán...vagyis a végén - kuncog fel halkan, ám ekkor meghallom a háttérből a tanár ideges hangját.

– Nemsokára bent vagyok – húztam mosolyra ajkaim, majd nem várva választ nyomtam ki a telefont.

A portás persze rosszallóan nézett felém, mikor beléptem az épületbe, de mikor meglátta, hogy én vagyok, csak meglepődve figyelt, ahogy elhaladok előtte. Komolyan ennyire meglepő lenne?

Kelletlenül másztam fel a második emeletre, ahol megkeresve a 205-ös termet, kopogás nélkül nyitottam be.

  – 'Reggelt! – vágtam oda, majd a hátsó padhoz vánszorogtam, levágva magam Yoongi mellé, akivel kezet fogtam. 

– Nocsak, ilyet is megélni... Park Jimin első órán! - csapja össze kezeit a tanárnő, gúnyos mosollyal. Éreztem, hogy nem jó ötlet bejönni. A tiszteletlenségem felett már szinte teljesen szemet hunynak, nagyon jól tudják, hogy én ugyan nem fogom isteníteni őket... – Jó, hogy itt van, így ma nem kell megkeresnem magát.

– Mi kellene? –  dőlök hátra a széken, karba tett kezekkel, előre nyújtva a lábaim.

– Gondolom tisztában van azzal, hogy csupán egy jegye van, az is elégséges. Mivel nem szeretném, hogy megbukjon a tantárgyból, korrepetálásra adom. Ám egy tanár sem ér rá ebben a hónapban, így szeretném, ha Kim Taehyung segítene neked minden délután a könyvtárban. – Azt az elégedett mosolyt! Idegesen szusszantok, tekintetem az említett szerencsétlenre vezetve. Összehúzva magát ül az első padban, a tanárt szuggerálva szüntelenül. Vastag keretes, fehérített üvegű szemüvegétől nem látom rendesen a tekintetét, de el tudom képzelni. Tegnap a mosdóban rendesen lerendeztem őt, miután nem akarta ideadni a jegyzeteit angolból. A száján még most is ott az a seb, és szerintem az oldalán is.