Szökés a Xendonról

502 11 0
                                              


Az Egy űrállomás-takarító naplójának előzményei



A korbács újra lecsapott, de Lydia már rég nem érezte a fájdalmat. Élete nagy részét xendoni rabszolgaként töltötte, több mint száz évet, de még soha nem kapott annyi korbácsolást, mint mostanában. Az elmúlt egy hónapot a királyné személyes szolgálójaként töltötte. Persze, nem csak ő szenvedi meg, hogy a palotában van. Szinte minden egyes szolga napi programjának részévé vált már a verés. A legtöbben nem is bírják tovább pár hónapnál, és inkább saját kezükkel vetnek véget az életüknek.

– Lydia, jól vagy? – futott oda Queep, amikor a lányt behajították az alvó kamrába.

– Megvagyok. Már fel se veszem. Veled mi van?

– Én ma megúsztam. Bale-t viszont félholtra verték. Összekoszolt egy terítőt, amikor ebédhez terítettek.

– Egy nyavalyás terítőért?

– Igen. Te mit hibáztál?

– Rosszkor voltam, rossz helyen. Megláttam a királyné egyik ágyasát, és rátört a féltékenység. Mintha lenne gusztusom a fajtájához.

– Fújj.

– Ahogy mondod. Még szerencse, hogy Bale gyorsan gyógyul. – sóhajtott fel Lydia.

– Ha nem lenne így, lehet nem csak félholt lenne.

– Hol van?

– Lefeküdt. Azt mondja erősebb a gyógyulási képessége alvás közben.

– Hallottátok a híreket? – lépett hozzájuk Dom.

– Milyen híreket? – nézett rá Lydia.

– Állítólag a király pár napja kitagadta és kihajította a legkisebb fiát.

– Miért tenne ilyesmit?

– Mert az idióta úgy gondolta, jó ötlet lenne felhívni az apja figyelmét arra, hogy sok a rabszolga a palotában, és ráadásul hullanak mint a legyek.

– Ennyiért kitagadta?­ – kérdezte Queep.

– Nem tűnt fel, hogy milyen kedvesek ezek? Én nem nagyon csodálkozok.

– Kíváncsi lennék, hogy mihez kezd a srác. Mi is a neve Dom?

– Valami K betűs.

– Kretén? – nevetett fel Queep.

– Majdnem. – mosolyodott el Dom. – Azt hiszem, Klemol. Na mindegy. Gondolom, most elmegy valami rokonhoz, nem hiszem, hogy örülne, ha megváltozna az életszínvonal.

Ebben a pillanatban, a fal beszakadt, és az így keletkező lyukon egy nagydarab, vörös bőrű, fiatal rab lépett be. Egy Ploxar. Nem csoda, hogy simán áttörte a falat. Lydia, Queep és Dom szóhoz sem jutottak, ahogy persze a többi rab sem. Már látták ezt az alakot, a palota körüli építkezéseken melózott... erre most pont rombolja a palotát.

– Na mi van? – kérdezte – Mindenki csak bámulni akar, vagy elhúzunk innen?

– Ki a fene vagy te? – tápászkodott fel Lydia.

– Rox. És nincs időnk bájcsevegni. Gyerünk már!

– Hova?

– Nektek mindent a szátokba kell rágni? Megszökünk innen. Indulás.

Egy űrállomás takarító naplója - a teljes történetWhere stories live. Discover now