Földre szállt angyal

I. Rész

A földön nem maradt más, csak a háború és a gyilkolás. Mire az emberek észbe kaptak a helyzet visszafordíthatatlanná vált, a megmaradt emberiség pedig halálra volt ítélve. Mindez jó pár évvel ezelőtt történt, mára pedig alig maroknyi ember élt csupán a kipusztult planétán.

Isten nem tudta tovább nézni, hogy gyermekei végleg kipusztulnak ezért a földre küldte az egyik angyalát utolsó lelehetőségképp, hogy megmentse a fennmaradt emberi társadalmat.

Jöttét senki sem sejtette azon a szeptemberi napon azonban minden megváltozott mikor az égboltot sötét fellegek lepték el majd azokat megtörve szemet vakító fénysugár árasztott el mindent. Pár pillanat múlva  az ég kitisztult mintha mi sem történt volna. A fény is elhalványult de helyette ott állt Noalon. Hófehér szárnyait elbújtatta, nem szerette volna túlságosan megrémiszteni az embereket. Már így is egy döbbent tömeg figyelte a magas, sötét hajú idegent.

Noalon lassan sétált a bámészkodó tömeg felé. Az Úr felkészítette ugyan, hogy a helyzet a földön szörnyű de az angyal elképedve nézett végig a tömegen. Az emberek öltözéke szakadt, ócska és koszos volt. Arcuk sovány, ajkaik cserepesre száradtak a vízhiány miatt. Noalon sajnálta őket, szinte ő maga is érezte az éhínséget és a szomjúságot amit az emberek. Abban a percben megfogadta: minden erejével azon lesz, hogy segítsen rajtuk.

Ahogy Noalon megállt a csodálkozó tömeg előtt, néhány gyermek kik nem tartottak az idegentől és elég bátrak voltak közelebb léptek s úgy vették szemügyre az angyalt. Noalon kedvesen elmosolyodott majd tekintetét vissza vezette a tömegre. Nagy levegőt vett és bele kezdett a mondandójába.

– A nevem Noalon és azért jöttem, hogy segítsek nektek! -Kezdett bele, de nem tudta folytatni mert a nép hangos éljenzésbe és örömittas ölelkezésbe kezdett. Igaz, hogy nem tudták még mi Noalon pontos szándéka de végre reményt kaptak és ezért boldogság öntötte el a szívüket. Noalon megvárta míg a tömeg elcsitul majd folytatta. – Isten küldött, hogy helyre hozzam a világotokat. Kaptok egy második esélyt de ne feledjétek, ez egy ajándék. Ezentúl úgy kell éljetek ahogy az Úr akarja: békességben és szeretetben. Kövessetek és mindenre megtanítalak benneteket. – Szólt Noalon diadalmasan de meglepetésre, egy női hang szólalt meg a tömegből.

– Már késő. Napjaink vannak csak hátra. Nincs több élelmünk sem pedig vizünk. – Szólt a lágy hang elkeseredetten. Az angyal nem látta ki beszélt hiába próbálta szemével megkeresni a hang gazdáját. Végül feladta, és inkább a tömeget pásztázva válaszolt.

– Az Úr feljogosított, hogy mindent tegyék meg a cél érdekében. – Mondta az angyal, majd hátat fordított a továbbra is érdeklődve figyelő tömegnek, és előre lépett pár métert. Kezeit az ég felé emelte majd csendben az Úrhoz fohászkodott, hogy adjon neki elég erőt ahhoz, hogy megteremthessen egy gyümölcsöst. Nem kellett sokat várni, a szikár talajt mintha egy láthatatlan eke szántotta volna fel,  s nyomán pedig a homokos föld helyett érett, nedvességgel bővelkedő fekete föld jelent meg kilométer hosszú és széles területen. Pár pillanat múlva a földből apró ágak bújtak elő melyek másodpercről másodpercre egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, mígnem életerős fákká nem cseperedtek alig pár perc alatt, ágaikon pedig ott lógtak az érett gyümölcsök.

– Ezentúl lesz mit egyetek! – Jelentette ki Noalon majd pár lépéssel közelebb lépett az emberekhez. Újra a magasba emelte a kezeit, szemét behunyta, és maga elé képzelt egy vízzel téli kutat. Újfent az Úrhoz fohászkodott, hogy segítsen neki Isten pedig meghallgatta az imáját és a földből egyszeriben kiemelkedett egy gémeskút.

– Az emberek csak álltak döbbenten, nem hittek a szemüknek. Hitetlenkedve bámultak hol a megteremtett bőségre hol az angyalra, hol pedig egymásra. Végül Noalon úgy döntött később folytatja a mondanivalóját előbb hagyja, hogy az emberek tele tömjék a hasukat.