Itt vagyok | ✓

28.fejezet

Drew:

Reggel felnyitottam a szemeimet és egy darabig csak a plafont bámultam. Felültem, majd az ablakon bámultam ki ugyanúgy. A kocsik egymást követően hajtottak az úton, majd megálltak mikor a lámpa pirosra váltott. Az emberek a saját maguk kis világában élve igyekeztek a célállomásuk felé. Minden olyan volt, amilyennek lennie kell...kivéve azt, hogy Valery levele még mindég az éjjeli szekrényemen volt. Még mindég nem volt itt. Még mindég el volt tűnve. Még mindég hiába reménykedtem abban, hogy ez csak egy rémálom lehet. Pillanatnyilag bármilyen dühös is voltam rá akkor is fejemben járt...és a szívemben. És bármennyire tudnám gyűlölni – amiben egyre jobban kételkedem- ez így is marad. Vajon örökké elment? Vajon látom még valaha? Talán majd évekkel később elsétál mellettem az utcán úgy, hogy fel sem ismer. Vagy fordítva lesz így? Mit tennék ha újra látnám? Nem tudok erre választ adni. Elképzelhetek dolgokat, de a valóságban biztos egyik sem jöhetne szóba. Lehet, hogy ahhoz a Benhez tért vissza? Ideges lettem erre a gondolatra. Elképzelni őt egy másik férfi karjaiban több, mint dühítő. Felöltöztem és beraktam néhány tankönyvet a válltáskámba. Meglepődtem, hogy egyáltalán még megvannak. November eleje van és még megvannak a tankönyveim...mi a fene? Kivonszoltam magamat a szobámból és az elkenődött Cortezzel találtam szembe magamat. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, ne csak olyan szerencsétlenül álljon ott, de végül meggondolta magát és csak félrenézett. Nem hibáztatom. Igazából jelenleg nekem sincs mondanivalóm.

- Reggelt.

- Kérsz valamit?

- Nem. Mehetünk?

- Eldobsz? – erőltetett egy mosolyt magára.

- Miért ne dobnálak el. – ráncoltam a homlokom.

- Hát azt hittem nem jössz suliba. – úgy nézett rám, mintha ufó lennék.

- Nem áll meg a világ csak egy csaj miatt. – forgattam a szememet és igyekeztem elhinni a saját szavaimat. Tényleg így lenne? Mert mintha minden lassabb lenne. Mintha az én világom kezdene szépen lassan megállni. Megáll az idő. Megáll a mozdulat. Megáll az érzelem. És én itt állok ennek a fagyott világnak közepén.

- Csak egy csaj? – motyogta Cortez és furcsa arckifejezéssel nézett rám. Igen tudom. Kegyetlenül hangzik. De mit tehetnék. Az élet kegyetlen. Pont, mint Valery. Mit tehetnék? Tennem kéne egyáltalán valamit?

- Ha nem jössz nem viszlek el. – indultam el az ajtó felé harcolva a mozdulatlanság és az időtlen fájdalom ellen.

- Oké, megyek már. – kapta fel a kanapéról a cuccait és kifutott a lakásból, Amíg én zártam ő igyekezett rendbe szedni magát. Gyorsan hívtam a liftet, mert nem volt kedvem lelépcsőzni. A nagy figyelmetlenségemben a végén még kihagynék pár lépcsőfokot és kitörném a nyakam. A farmerom zsebébe rezgett a telefonom. Elővettem és megnéztem miközben beléptem.

- Ki az?

- Apa. Írta, hogy beszélnünk kellene, szóval suli után felvesz. – összeszorítottam az állkapcsomat. Apámmal világ életemben csak két dologról tudtam beszélni. Az elsődleges téma az anyám. A másodlagos az, hogy elmegy és miként fogadom a dolgot. Természetesen csak bólintok, hisz más választásom úgy sem lenne. Hiába kérném, hogy ne menjen külföldre dolgozni, ő egy idő után úgy sem bírná ki. Másfelől meg...a mi kapcsolatunk pont így tökéletes. Nálunk bevált a távkapcsolat.

- Hallottad mi van Jessica Smith-szel? – dobta fel hirtelen a témát Cortez.

- Nem. De nem is izgat. Gondolom dobta az aktuális pasiját. Jessica egy ribanc.