Süketnéma {Larry Stylinson}

86.

Nyakig betakarózva fúrtam az arcomat a párnába, mikor az ablakon beszűrődő napfény átvette az ébresztőóra szerepét. Kettőkor még a parton sétáltunk Harryvel, érzem az utóhatását. Elnyomva egy ásítást bújtam közelebb a még békésen alvó fiúhoz, karjaimmal átöleltem a derekát és a vállának támasztottam a homlokom. 

Hosszú napnak nézünk elébe. A nosztalgikus éjszaka után elég is volt a faházból és a padló recsegéséből, valamint az ezeket kísérő körülményekből. Most először fogom kihasználni a munkám adta lehetőségeket és egy olyan helyre viszem Harryt, amit garantáltan imádni fog. Ugyan a hirtelen jött ötlet miatt ahhoz, hogy ezt megtehessem, a dupláját fogom fizetni az eredeti összegnek, de valahogy ez se tudott érdekelni. 

-Ne már... - suttogtam összeszorítva a szemeimet, mikor a hasam akkorát korgott, hogy bár Harry nem hallhatta, biztosan érezte. Nincs kedvem kimászni az ágyból, felöltözni és még a parkolóig is eljutni, hogy magamhoz vegyek egy hamburgert. 

Lusta és önző vagyok, mint már rég kiderült, és ez most is megnyilvánulni látszott. 
Apró csókokat hagytam Harry nyakán, hogy lassan felébresszem őt és útnak indulhassunk. Rövid fejszámolás után is arra a megállapításra jutottam, hogy minimum három órán keresztül ülök majd a volán mögött, ha pedig eltévedünk, ki tudja mikor érünk célba. 

-Jó reggelt, szerelmem! - üdvözöltem Mr. Utálom, ha felkeltenek Stylest mosolyogva, amit nem, hogy viszonzott volna, helyette eltolt magától és hátat fordítva nekem bújt a takaró alá. 
-Mindent értek - kuncogtam és a szűkös helyet figyelembe se véve másztam át rajta, hogy újra szembe kerülhessek vele. 
-Kelj fel, éhes vagyok! - mondtam, mikor hunyorogva rám nézett. 

"Én minek kellek hozzá?" kérdezte grimaszolva. 

-Félek - biggyesztettem le az ajkaimat. Bosszúsan felsóhajtott és a hátára fordult. 

"Hagyj még aludni, Louis." jelelte fáradtan. 

-Szerintem te egy hetet végig tudnál aludni egyhuzamban - forgattam meg a szemeimet. -Gyere, tovább kell mennünk! 

"Hova tovább?" vonta fel a szemöldökét. 

-A sárga köves úton...

"Az egy pocsék mese." vágott a szavamba.

-Ne légy morcos! - szóltam rá mérgesen, miközben felültem, majd nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. "Nem vagy kedves." jeleltem lenézve rá. Elgondolkodva pislogott felém, aztán lerugdalva magáról a takarót nyújtózkodott, akár egy macska, majd csücsörítve zárta le a szemeit. 
-Persze, reggel hisztizik, aztán csókot követel. Megszokhattam volna már... - fortyogtam, de azért lehajoltam hozzá és egy cuppanóst nyomtam a szájára. 

"Gyors leszek!" ígérte, majd behajtotta a fürdő ajtaját. 
Átöltöztem, eltettem az oldaltáskába a szennyest, megigazítottam az ágyat -hogy azért mégse széttúrva hagyjuk itt a takarítóknak- és még egyszer körbenéztem, nehogy itt felejtsünk valamit. 

Harry tényleg sietett, ezért pár perc múlva készenlétben dobtam be a fogkefémet is a táskába. Gondosan bezártuk magunk után az ajtót, a kulcsot pedig leadtuk a szakácsnak, mert nem akartam összefutni az utálatos nővel, aki tényleg nem felejt. Tegnap, amikor kifizettem neki az egy éjszakát, grimaszokat vágott és még rá is kérdezett, hogy hol hagytam a barátomat... Zaynre gondolt. Felettébb kínos volt, főleg, hogy még a házat is kiválasztottam és nem hagytam, hogy mást adjanak nekünk. Legközelebb évek múlva jövünk vissza, addigra remélhetőleg már nem ő lesz a kiadó.