Gyere vissza hozzám {BEFEJEZETT}

Kamu mosoly

V POV:

Természetesen semmit nem mondtam Jimin-nek. Hiába ő a legjobb barátom, egyszerűen képtelen voltam neki bevallani gyávaságomat. Tudtam, hogy kiröhögne és megvetne azért, hogy emiatt szakítottam Carrie-vel. A bandából mindenki szerette őt. Kivétel nélkül.

Emlékszem az első napra, amikor belépett az osztályba. Szegény olyan ijedt volt. Egyedüli külföldiként, aki nehezen és alig beszélte a nyelvünket. Hajával teljesen kitűnt az emberek közül, akik nem igazán akarták befogadni. De végül csak sikerült elfogadniuk másságát és nagyon megkedvelték. 

Jimin-nek sikerült Seo-t visszafognia, mert mikor nem akartam elmondani mi van, ő maga akarta kiszedni belőlem. Nagyon féltem tőle, hogy sikerül neki. Nem viccelek. Seo aztán nagyon egy védelmező típus, aki bármit megtenne barátnőjéért. Néha már kicsit túlzásba is viszi...

Másnap ismét kialvatlanul keltem. Korán kellett bemennünk, mert sok dolgunk volt. Egész délelőtt koreográfia gyakorlás. Délben tartottunk némi szünetet, így mindenki elterült a padlón.

-Mi a fene?! - hallottuk Jungkook döbbent hangját - Tae hyung ezt látnod kell - nézett irányomba, nekem azonban semmi erőm nem volt felkelni. 

Kook nehézkesen felkelt, majd leült mellém és elém tartotta a telefonját.

Nem akartam hinni a szememnek. Felültem és elvettem tőle és megigézve bámultam azt. Lassan könnyek kezdtek gyűlni a szememben, majd felpattantam és kirohantam a teremből. Mindenki utánam kiáltozott, de én csak rohantam, mint egy őrült. Le a lépcsőn, át az aulán, el a recepció mellett. Épp ki akartam rontani az utcára, mikor valaki utánam kapott.

Felnéztem rá, mire Jimin-nel találtam szembe magam. Ott helyben lerogytam a földre és zokogásban törtem ki. Sose sírtam még ennyire.

Hát ennyit számítottam neki? Csak ennyit?! Ilyen vidáman járkálgat fel és alá a városban, mint akinek semmi gondja?! Lehet már régóta nem szeretett? Örült volna annak, hogy szakítottam vele? De olyan szomorúan futott el... Mi történik?!

Jimin valahogy felrángatott vissza a többiekhez, ahol a falnak dőlve szipogtam tovább.

Mindenki látta a fotókat és senki sem értette.

-Tae ezek biztos régi képek, amiket most valaki így próbál meg eladni twitteren - próbálkozott Hoseok hyung a vigasztalásommal, de nem jött be.

-Nem - emeltem fel könnyes arcom és kifejezéstelen arccal néztem rá - Azt a ruhát a múlt héten vette. Emlékszem azt mondta, hogy majd akkor veszi fel mikor... - halkult el a hangom mikor eszembe jutott mit terveztünk.

El akartunk menni a hegyekbe. Csak mi ketten. Nyár van és meleg, ott pedig kellemesen hűvös és gyönyörűek a tájak...

Senki nem szólt egy szót sem. Teljesen magamba zuhantam. Csak tegnap előtt szakítottunk erre tessék! Már túl is lépett rajtam! Vidáman mosolyogva vásárolgat...

-Tae - hallottam Namjoon hyung hangját, mire fátyolos tekintettel néztem rá - Ez a mosoly nem őszinte - mutatta felém a telefonját.

Közönyösen néztem rá. Egy kis ideig néztem a képet, mire felfogtam egyáltalán mit látok.

Olyan gyönyörű volt... A haja, a szeme, a bőre... De a mosolya... Épp egy boltból jött ki, de a mosolya... Kamu lenne?

-Mire célzol ezzel Hyung? - kérdeztem gyanakodva.

-Arra, hogy ez egy kegyetlenül jó válasz volt tőle az értelmetlen szakításodra - mondta kissé szemrehányóan.

-Te most az ő pártját fogod? - kérdeztem döbbenten.