-Mindig attól félek, hogy egyszer lenyelik egymást - hallottam meg Zayn aggodalmas hangját. Elválva Harrytől, visszafojtva a nevetésem túrtam a göndör fürtjei közé. 

-Mehetünk! - mondtam hangosan. 

Átöltöztünk, elköszöntünk anyától és útnak eredtünk, bár fogalmunk sem volt, hogy merre tartunk. Tulajdonképpen a táblákat figyeltük csak, azok szerint tájékozódtunk. Az ujjaimat összekulcsoltam Harryével és mindenhova rángattam magammal akkor is, ha ő éppen megállt volna egy, számomra unalmas kirakatnál. Néhányan megnéztek az utcán, vagy összesúgtak a hátunk mögött.

Nem mindennap sétál a komplett banda London utcáin, sőt, ez az első alkalom. Le merném fogadni, hogy el se hitték, hogy mi vagyunk az igazi One Direction. Mivel nem írtuk ki sehova, hogy utazunk, nem is számíthattak ránk. 

-Nem kajálunk valahol? - kérdezte Niall, mikor egy szobor mellett álltunk meg pihenni. Nem sokkal messzebb volt egy szökőkút, ami -nem is kell mondanom- adott egy őrült ötletet. Nem akartam belelökni egyik fiút sem, még az kéne, hogy megfázzanak. Helyette körbenéztem a közeli, még láthatóságon belüli boltokon és amikor megtaláltam, amire szükségem van, rögtönöztem.

-De! Mindjárt, csak pisilnem kell - mondtam összeszorítva a lábaimat.

-Itt megvárunk - biccentett Liam és ő is leült a padra. 

-Harry, kísérj el! Félek egyedül! - fordultam a göndör felé. Megpöckölte a vállamat és lökdösni kezdett, majd újra a kezem után nyúlt. Ő tényleg egy mosdót keresett, ezért, amikor a srácok nem láthattak minket, megtorpantam és gonoszan elvigyorodva rántottam őt magamhoz. -Most megszívatjuk őket! 

"Mi van?" értetlenkedett hátrálva egy lépést. 

-A sarkon van egy bolt, ahol tuti adnak vízipisztolyt - már a tenyereimet dörzsölgettem egymáshoz. 

"Te megőrültél."  ingatta a fejét elmosolyodva. 

-Kibeszéltetek engem - húztam fel az orrom. 

"És? Én is ott voltam.

-Igen, de rajtad máshogy állok majd bosszút - legyintettem. A várt reakciót kaptam, a szemei tágra nyíltak és nagyot nyelve igazította meg a nadrágját, ami egyébként tökéletesen állt rajta -és persze nem volt félrecsúszva. -Ugyan, baby. Nem kell félni - kacsintottam. Oldalra billentve a fejét, az arcomba nyomta a középső ujját. -Wow, tőled ilyet is lehet látni?! - ámuldoztam. 

"Nem segítek neked." jelelte határozottan. 

-De igen - makacsoltam meg magam. Végül persze magától jött utánam a boltba, mikor látta, hogy nem fordulok vissza és nem könyörgök neki. 

"Milyenre gondoltál?" kérdezte. A bolt szerencsémre amolyan mindenes üzlet volt. Mindent lehetett venni, kivéve romlandó kajákat. Viszont találtam itt még gördeszkákat is, ami felébresztette bennem a sport iránti szeretetemet és eldöntöttem, hogy valamelyik nap keresek egy pályát és veszek egy olyan deszkát, amelyik nem törik szét alattam. Mint például ez, már messziről lehet látni rajta, hogy az első használat után tropára megy. 

-Szerintem ez jó lesz - hümmögtem. Harry levett egy ugyanolyan pisztolyt, majd a kasszához sietett. 

"Fel fog tűnni nekik, hogy túl rég léptünk le." jelelte, mikor mellé értem. Igaza volt, jobb lenne sietősre venni a formát. Fizettünk, aztán egy nagy kört megtéve, hátulról kerültük ki Zaynéket. A szökőkúthoz oldalaztam, mint egy kommandós és amint odaértem, feltöltöttem a fegyveremet. Harry mellém térdelt és leutánozta a mozdulataimat. A vízbe nyúltam és az arcára fröcsköltem egy keveset, mire összeszorítva a szemeit ült a sarkaira. 

-Hideg? - nevettem, mikor rám nézett. 

"Mondd meg te!" kinyújtotta a nyelvét, majd a kezébe kapta a vízipisztolyt és a pulcsim nyakát kihúzva lőtt a felsőm alá. 

-Szent szar! - káromkodtam távol tartva magamtól az átázott anyagot, miközben csak a testem volt vizes. De attól még fáztam. Mocskosul. -Ez tökéletes lesz! 

Hátulról támadtunk. Némán osontunk a srácok mögé és ameddig én Zaynt vettem célba, Harry  Liamet. Amikor a két fiú visítva felugrott és kapkodott, Niall szökni próbált, ezért a bajtársamra nézve bólintottam egyet, hogy mehet az ostrom. Harry az arcát, én pedig a tarkóját találtam el. 

Az akciónk után magányosak maradtunk Harryvel. A fiúk nem szóltak hozzánk ameddig nem száradt meg a pulcsijuk, ez egy elég hosszú folyamat volt. Már beesteledett, mikor a London Eye-hoz értünk -csoda, hogy megtaláltuk- és beálltunk a sorba. 

-Kérsz a perecemből? - nyújtotta az arcomba a félig megrágott ételt Zayn, mire meghökkenve bandzsítottam rá. -Nem olyan rossz.

-Nem, köszi - grimaszoltam. 

-Nem megyünk előre? - nyafogott Liam a lábain rugózva. 

-Gyorsan lemegy a sor - nyugtattam. Egy kabinba huszonöten férnek be, simán sorra kerülünk... úgy negyed óra múlva. -Na jó, menjünk előre!

Liam az ász. Én valószínűleg dadogtam volna, mikor az ellenőr kérdőn felvonta a szemöldökét ránk. Payno viszont olyan remekül húzott ki minket a kínos szituból, hogy mindemellett még sikerrel is járt, mert előre engedtek minket és egy egész kabint megkaptunk.

-Annyira ijesztő volt az a csávó! - akadt ki Niall, miközben leült a padra és a kapaszkodóra markolt. Nem tudom minek, mert alig lehet érezni a mozgást. 

-Úgy látszik, én ijesztőbb voltam - húzta ki magát Liam. Mindannyian odahajoltunk egy elismerő pacsira, mert most tényleg odatette magát. 

A menetidő fél óra, ezeket a perceket nem akartuk szavakkal elpocsékolni. Zayn leült és nyugodt mosollyal pásztázta a csodát, ami a szemünk elé került, míg Niall a vállának dőlve szintén a várost bámulta. Liam fotókat készített és minden szögből körülnézett. Én pedig a szerelmemhez léptem, aki már akkor félrevonult, mikor beszálltunk a kabinba. Egyik tenyerét az üvegre nyomta, a tükörképét láttam csak, mikor mögé állva átöleltem őt. Mélyen felsóhajtott és elmosolyodott, miközben a hasán összekulcsolt kezeimre tette az övéit. Egy apró csókot nyomtam a nyakára, majd a vállára támasztva az állam, én is átadtam magam London elképesztő látványának. 

Süketnéma {Larry Stylinson}Where stories live. Discover now