első fejezet

74.3K 1.9K 151
                                    

Minden olyan átlagos volt. Anyám a földbe tiporta az érzéseimet én pedig hagytam neki, mit is tehettem volna? Tudtam, hogy min ment keresztül. Úgy tűnt, hogy a rengeteg szenvedés után csupán az okozott számára örömöt, ha másokat is szenvedni látott. Oktalanul.

Rengetegszer hallottam már ugyanazokat a szavakat és egy ideig bírtam is őket. Elviseltem azt, hogy minden egyes ótvar szavával egy mély sebet ejtett bennem, mélyen összezúzva az érzelmeimet. Minden egyes nap egyforma szavak tömkelegét vágta hozzám. Bántotta a külsőmet, megjegyzéseket fűzött a testemről, a hajamról, a szeplőimről. 

Tűrtem. Nem tehettem mást. Szó nélkül elsiklottam felettük és tovább végeztem a munkámat, úgy éreztem ezek mellett sikerült egy kis erőt gyűjtenem magamba, elfeledtették velem azt a szörnyű nőt, akit egykor az anyámnak hívhattam. 

Ám naponta többször is elvégezte ezt a procedúrát, és akárhányszor ismételtem el magamban azt, hogy nem érdekel legbelül minden szava letört egy újabb darabkát már így is darabosra tört szívemről. 

Nem is csoda, hogy ennyi idő elteltével még a tükörbe se mertem nézni. Ezt verték belém. Ronda, fölösleges kurva.

Addig minden rendben volt, amíg apa velünk élt. Anya szeretett engem, mindent megtett azért, hogy boldog gyermekkorom legyen. Akkor úgy voltam vele, hogy egy átlagos, boldog családban élek. 

Mégis ez az egész örömittas állapot olyan gyorsan repedt szilánkokra. Kiderült, hogy apa csalja anyát. És akkor kezdődött el minden. A létező összes felgyülemlett haragját rajtam vezette le, mintha nekem nem fájt volna az, hogy könnyedén lemondanak rólam. 

Mára már életérzésemmé vált a szenvedés.

Anya hangját tökéletesen hallottam lentről. Őrjöngött, talán az őrjöngés nem is megfelelő szó arra, hogy kifejezzem azt amit ő művelt ott lent. Dobálózott, ordibált és minden második szava egy szépen formált káromkodás volt, persze a nevemhez fűzve. Idézem: Kurva Grace nem akarsz lejönni? Életedben nem teszel mást csak a kibaszott szobádban basztatod magad, mégis mi faszomnak képzeled magad?

Csupa szép szó, anyám szókincse itt ki is halt, nem is tudom, hogy apu egykoron mit látott benne, mert ma már nem volt más csak egy holdkóros felnőtt, akinek kemény hangulati problémái voltak.

Néha próbált beszélgetésbe elegyedni velem, de nem bírtam neki értelmes válasszal szolgálni. Rá se akartam nézni, de tiszteletből muszáj volt magamból egy nemet kipréselnem. De ő gyűlölte ezt a szót, talán apát juttatta eszébe. Azt, hogy mennyiszer könyörgött neki, mire a férfi válasza egy kegyetlen nem volt. Egyszer történt meg. Egyetlen egyszer szóba hoztam neki az apámat, nem gondoltam, hogy máig ilyen mély seb volt számára, de a nő kikelt magából. úgy őrjöngött mint egy elvetemült bika. Gyermek voltam még akkor. Emlékszem anya arcára, tisztán emlékeztem arra, ahogy mérgében nekem hajított egy tányért, ami azonnal a combomba vájta magát. Akkor sírtam, mára már nem akartam sírni előtte.  

Újabb roham törhetett rá, mivel trappolását hallottam a rozoga lépcsőn. A fehérre meszelt faajtó meghullámzott anyám erős ütései miatt, hallottam az anyag reccsenését, de a nő nem állt le. A falomon lógó képek is reszketni kezdtek mérhetetlen haragja miatt. 

Mély levegőt vettem és kitártam neki az ajtót; egy bikához híven esett nekem, tépte a hajamat, ütött az öklével. Bütyke egyfolytában puha húsomba vájt. Mégis egy érzés folytonosan ott terjengett az elmémben. Ujjaim már nem bírták, az önvédelmi funkcióim bekapcsoltak, de a halk hangocska a fejemben megakadályozott. Egyszerűen fapofával tűrtem, ahogy csontos, vézna karjaival próbál bennem kárt tenni.

A Vonzás törvénye | ✓Where stories live. Discover now