1. fejezet. Nagyi Öröksége

592 9 12

1.Képet készítette: beccaelle! Köszönet érte!!



Köszönet mindenkinek aki a Szövetséget olvassa! És valami formában hozzá szólt,ami  sokat jelent számomra! Ha valahol hibát találtok szóljatok. Hétköznap dolgozom,hétvégén tudok csak írni. Bocsánat ha az ötödik fejezet rövid lett, de egy betegség miatt kimerülés szélén álltam éppen akkor. Igyekszem többet írni!  Várom a véleményeket!!!

 Igyekszem többet írni!  Várom a véleményeket!!!

1.

Ez a nap is elátkozott volt. Fekete hasú, apokalipszist idéző fekete felhők már harmadik napja tornyosultak a falu felett. Apró szemű esőt permetezve a tájra, majd a harmadik nap hajnalán ömleni kezdett. Ezen az eső áztatta hajnalon, az első meglepetés akkor érte a lányt, amikor nem várt hang a fejében megszólalt. Kipattant az ágyból, egy szó nélkül a családja kísérő tekintetével, kivonult pizsamástól az udvarra, majd onnan egyenes út vezetett a padlásra. A hang a fejében további utasítást adva keresni és kutatni kezdett. A barna, hosszú hajú lány, megmert volna esküdni rá, hogy a rég halott nagyanyja szólítja, hogy mielőbb tegyen eleget a kérésnek. Tettre készen, az eső áztatta létrán felmászott, pedig mindig tériszonnyal küzdött. Két óra keresgélés után rábukkant arra, amit tudat alatt keresett. Húsz éve halott nagyanyja ládája volt az.

Piszkosan, tele pókhálóval a fején, mászott le a padlásról, édesanyja nagy örömére. Kezében egy kisebb ládát fogott és egy szó nélkül masírozott be vele a szobájába. Letette a szekrény és a TV közé és egyben el is feledkezett róla. Egy hét múlva jutott eszébe, hogy ő valamiféle titkokkal teli ládát cipelt le a padlásról. Reggelijét gyorsan bevágta és visszarohant a szobájába, hogy megszemlélje, miféle titkot rejtett bele a nagyanyja. Mert titkai és furcsa titokzatos meséi azok voltak a jó nagyinak. Húsz évvel ezelőtt hagyta el őket. Halála épp oly rejtélyes volt számukra, mint maga az asszony.

Egy ködös november közepei napon történt a dolog. Éva épphogy betöltötte a tizennegyedik életévét. Ez jutott most eszébe a lánynak, ahogy szemrevételezte az imádott nagyanyja ládáját. Késő délután volt már, mikor is megszólalt a bejárati csengő. Édesanyja ment ajtót nyitni. Testvérével és édesapjával csak álltak a szoba közepén. A fiatal férfi fekete öltönyt viselt, és napszemüveget, amit nem tudtak hova tenni. A férfi nem ült le. A napszemüveget sem vette le. Tömören közölte a családdal, hogy az asszony elhunyt és a temetésre sem legyen gondjuk, mindet ők szerveznek. Ki volt a férfi? Máig nem kaptak választ erre, mint arra sem, hogyan halt meg az imádott nagyszülő.

Hirtelen vezérelt ötletet követve leporolta a ládát és két köhögési roham között a keze megakadt valamiben. A láda oldalára, egy kulcs volt felragasztva. A kulcs tökéletesen beleillett a lyukba és annak ellenére, hogy a láda nem mostanában volt kinyitva, úgy siklott a zárban, mint kés a vajban. Könnyen csúszott a fedele is. Elhessegette maga elől a porfelhőt és belekukkantott a ládikába, majd belekotort annak tartalmába. A keze közé cikkek, képek kerültek, amik egy régi füzetbe voltak beletéve. Nem akart hinni a szemének. De ahogy a képekre nézett, rögtön bevillant egy emlék a gyermekkorából. Éva leült a szőnyegre és csak a képeket bámulta. Az emlék, amely eszébe jutott erről szólt: Újból a szobájában találta magát. Az ágyában feküdt betegen. A szobában már nem égett a lámpa, csupán egy mosolygós pillangó fénye világította be az ágyának egy kis részét. A pillangót minden este a konnektorba kell bedugni, úgy adott fényt. Annyi év távlatából, most is jól hallotta a nagyanyja dallamos hangját. Ezeknek az estéknek különös hangulatai voltak. A jó nagyi számára ezek olyanok voltak, mint egy szertartás. Leült a kislány ágyára, ami jó széles volt, jól ellehetett férni benne. Virágos vagy állatfigurás ágyneműi voltak, javarészt mindig tőle kapta. Egyszer kapott egy különlegeset, amelyet nagybecsben tartott. Hatalmas, aranyos zöld ufó virított rajta. Mai napig megvan a nagybecsben tartott ágynemű. Miután elhelyezkedett, mesélni kezdett. A kezében ugyan mesekönyvet fogott, de sosem nyitotta ki. Maga által kreált történeteket mondott el. Történetei mindig messze távol, a világűr távoli zugaiba vitte az őt hallgatót. Kicsi volt még, nem igazán értette, miket hord össze a nagyanyja egy távoli bolygó lakosairól. Mindig kihangsúlyozta: Ez a valóság, nem az ő agyszüleménye. A meséje így hangzott:

A Szövetség.I. A Vírus!Read this story for FREE!