Süketnéma {Larry Stylinson}

15.

Azt akartam, hogy ugyanazt lássa, amit én. A csillagok útján végigcikázó, a szemünknek láthatatlan vonalakat, amik elképesztő mintákat alkotnak és olyan hatással bírnak felettem, mint a felhők adta figurák. Kiskoromban kiültem a kertbe és a felhőkből olvastam, elefánttól egy labdázó kislányig, mindent beléjük képzeltem. Aztán valahogy meguntam, és az első komolyabb veszekedésem után a szüleimmel, bezárkóztam a szobámba és hirtelen felindulásból kimásztam az ablakon. Nem akartam, hogy megtaláljanak, és a tetőn mégis ki keresett volna?
Akkor láttam meg először ebből a szögből a felhőtlen, sötét eget az egymásra telepedő csillagok tompa fényében.

Most, az egyik úgy döntött, ideje leválnia a többitől. Hosszú fénycsóvát húzva maga után, pont felettünk száguldott el és ezt látva, Harry felkapta a karját és az irányába mutatott. Mutatóujjával követte a csík halvány vonalát, majd megállapodott azon a ponton, ahol a csillagunk kihunyt.
Hiába próbálnék negatívan állni ehhez a tényhez, az az aprócska tűzgolyó azért aludt ki, hogy kívánhassunk egyet, nem másért.

Magamban ismételve a saját kívánságom, felnyúltam Harry kezéért és ujjainkat összekulcsolva engedtem le magunk közé. Minden, amit akartam, az Ő volt.

---

-Csukd be a szád, hősszerelmes! - Liam megfogta az állam és feltolta, aminek hála majdnem elharaptam a nyelvem. Szúrós szemekkel néztem rá és kiegyenesedtem ültömben, kíváncsian körbenézve a srácokon.

-Ne hívj így - ráncoltam a homlokom, miközben a számba tömtem egy maroknyi sült krumplit. -Miről van szó?

-Arról, hogy a vizsgahét után elmennénk kiengedni a gőzt - ismételte Zayn a szemeit forgatva.

-Oké, menjetek - bólogattam.

-Te is jössz - hitetlenkedett Edward, mire határozottan megráztam a fejem és, hogy komolyan vegyenek, még a kaját is letettem ameddig elmagyaráztam a kézenfekvő indokom.

-Nem nyúlok egy lányhoz sem. Hősszerelmes vagyok, nem rémlik? Te mondtad - rosszallóan néztem Liamre, aki válaszul felvonta a szemöldökét.

-Senki nem mondta, hogy csajozni megyünk - szólt közbe Z.

-Hát akkor? - értetlenül dőltem előre, végigpásztázva az arcukat.

-Bulizni megyünk...lányokkal.

-Engem hagyjatok ki ebből - mondtam, ingerülten eltolva magamtól az ételt.

-Louis! Még nem jártok Harryvel. Nincs megkötve a kezed és ne viselkedj úgy, mint egy hisztis csaj - emelte felém a mutatóujját Zayn. A levegő körülöttünk egyre feszültebbé vált, megkongatva a fejemben azt a bizonyos vészcsengőt. Le kell innen lépnem.

-Kösz, hogy folyton emlékeztetsz rá - morogtam a kezembe véve a dobozos kólát. Még egy kicsit...

-Mondjuk ezt sem értem. Beszarik vagytok, hogy nem bírjátok ezt megbeszélni egymással? - még szerencse, hogy előttem ül, és nem mellettem. Alkalmazni tudja az átható tekintetét és porig tud alázni, amit nekem úgy látszik, önként dalolva hagynom kell.

-Meg fogom kérni, hogy legyen a barátom. Hamarosan - bólintottam.

-Ez az, ami nem te vagy! Mióta hezitálsz? Van valami abban az átkozott kölyökben, ami megrémít?

-Vigyázz a szádra, Zayn - szóltam közbe. Rideg hangom hallatán összeszűkítve a szemét hajolt előre.

-Zayn... - suttogta Edward, kettőnk között kapkodva a tekintetét.

-Tudod, ha ennyit változol miatta, lassan kilököd magad a társaságunkból - sziszegte.

-Zayn! - ennél a pontnál Liam is felszólalt. Felvontam a szemöldököm és összefontam a mellkasom előtt a karjaimat. Nem fogok veszekedni vele.

-Rendben - válaszoltam hűvösen. Hitetlenül az asztalra csapott, a szája most először anélkül nyílt szóra, hogy gondolkozott volna előtte.

-Attól még, hogy buzi vagy, viselkedhetnél férfiként - véleményét csend követte.

Ez volt a pillanat, amit nem szabadott volna kivárnom. Zayn hamar rájött, hogy mit mondott és ijedtséggel kevert bűntudat ült ki az arcára. Valahogy nem tudott érdekelni. Lassan felálltam.

-Louis..? - Edward a kezem után nyúlt, de anélkül, hogy egyáltalán ránéztem volna, elléptem az asztalunktól. Úgy gondolom, a legjobb, ha most egy darabig jegeljük a dolgokat.

A sétát választottam hazafelé a metró helyett. Ki kellett tisztítanom a fejem és ehhez nem találtam jobb módot, minthogy gyalog számoljam a járdát követő négyzetes formákat.
Ismertem Zaynt, talán négyünk közül én a legjobban. Tudtam, hogy most ideges a vizsga miatt, nem szabadott volna engednem eldurvulni a helyzetet. Ehelyett csak hallgattam, és végül én szenvedtem meg a vita végét. Talán két nap, maximum három, és bocsánatot fog kérni. Én pedig, mint mindig, elnézően nevetve fogom meghívni egy italra.
De ez a jövő.
Most még hagyhatom, hogy a sértettségem eluralkodjon rajtam és gondolkozhassak az elhangzottakon.

-Attól még, hogy buzi vagy, viselkedhetnél férfiként.