A Szüzek Köre

Tizenharmadik

A V E R Y
____________________

Tegnap felállították a karácsonyfát az iskola folyosójának elején, ami hivatalosan is jelezte, hogy még egy nap és kitör a téli szünet. Mindenki ajándékozási lázban égett, norvég mintás pulóverek és bojtos sapkák virítottak az embereken. Éppen mikor beléptem a suliba, majdnem nekimentem az egyik tizedikes srácnak, aki a gondnoknak segített felaggatni a színes égősort a bejárati ajtó fölé.

Sajnos mivel nem érkezhettünk együtt Sammel, újra buszra kellett szállnom. A fűtött, kényelmes autó majdnem el tudta feledtetni velem a tömegközlekedés borzalmait, aztán ma reggel rám mosolygott a buszsofőr. Már akkor, ott helyben elment a kedvem a nosztalgiától, ráadásul még a fűtés is vacakolt, úgyhogy az egyetlen hőforrásom a mellettem kapaszkodó duci bácsi volt, aki minden kanyarban megkísérelt az ölembe ülni.

Végigsiettem a hosszú folyosón a szekrényemig, és próbáltam oda sem figyelni arra, hogy az emberek összesúgtak a hátam mögött. Végül is, azért Samuel Jones barátnőjének lenni nem könnyű - vagyis nem volt az. Akkor meg pláne nem, ha megcsal téged Naidával, aztán őt is dobja - legalábbis az emberek így ismerik a sztorit. Megkaptam minden olyan pillantást, mint amit a “kapcsolatunk” elején: az örömtelit, a szomorút, a lenézőt, az együttérzőt, sőt még az irigyet is. Azért mégis csak a kosárcsapat kapitányé voltam pár hétig.

Éppen arra készültem, hogy a zár kinyitása után kivegyem a könyveimet, mikor megjelent a színen Mr. Szexi-kosaras-seggfej. A még mindig hihetetlen helyes srác a szokásos sleppjével vonult végig a folyosón, a lányok pedig epekedve lesték minden lépését, hiszen újra szabad préda lett. Ahogy beletúrt a tökéletesen beállított, sötét hajába, ahogy körbefuttatta a szemeit az embereken, ahogy apró mosolyra húzta a száját, rájöttem, hogy tényleg eléggé beleestem. Ugyan úgy, mint a többi lányt, Samuel Jones immáron engem is elcsábított. Pedig azt hittem, nem változhat meg a szememben, - és mégis, vérbeli nőcsábász seggfejből kevésbé seggfej nőcsábásszá vált. Az ellen pedig nem tudtam semmit sem tenni, hogy nagyon megkedveljem ezt az idiótát.

Felkapta a fejét, hátrapillantott Abdrewékra és visszafordult felém. Egyik keze a farmerja zsebében pihent, a másikkal pedig a fél vállára dobott táskáját fogta. Fekete pólója egy kicsit feszült a mellkasán, hiába takarta ki a felét a kabátja, azok az izmok akkor is ott domborodtak, ahol kellett. Akkor pedig egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Szemében megcsillant valami, szája apró mosolyra húzódott, ettől pedig bizseregni kezdtek az ujjaim. És ez nem a hátborzongató zsibbadás volt - ez abból a fajtából jött, ahonnan a hasadban verdeső pillangók. Amikről a könyvekben olvashatsz és amikről minden bugyuta romantikus komédia szól: szerelem. Vajon tényleg az lenne? Szerelem?

Elkaptam a tekintetemet, mielőtt majdnem elvigyorodtam és ezzel lebuktattam volna az általunk felállított képet. Furcsa volt belegondolni, hogy pár hónapja még az emberek nyolcvan százaléka azt sem tudta ki vagyok, a héten pedig a Szüzek Körének első helyére kerültem. Már hallottam olyanokat is, hogy amíg Sammel jártunk, fogadásokat kötöttek arra, hogy meddig bírjuk. Néha az iskola inkább hasonlított valami alvilági egyletre, mint oktatási intézményre.

- Hé, Avery! - kiáltott rám Andrew, mikor hátat fordítottam nekik és elindultam a folyosón az aktuális terem felé, ahol órám volt. A fiú utánam kocogott, mikor pedig végre utolért megérintette a vállamat.

- Mi kéne? - kérdeztem flegmán. Sam haverjait is kerülnöm kellett.

- Azt üzeni - itt teljesen lehalkította a hangját, hogy senki ne hallja meg -, hogy délután háromkor vár téged a kapuban - kacsintott.