>Ariana szemszöge<
Csöndben ettem az ebédet. Harry is szótlanul evett, míg a többiek egymás szavába vágva beszéltek. Harry is felnézett. Ekkor jött számomra a meglepetés.
-Emlékszel még milyen volt Magyarországon?- kérdezte Harry magyarul. Teljesen meglepett, hogy így szólalt meg.
-Persze, hogy emlékszem. Csak azt nem gondoltam, hogy a nyelvre emlékszel- mindig is utált ő így beszélni. Ha én nem noszogatom, akkor sosem tanulta meg a nyelvet. Persze nehezünkre esett a tanulása, de egyáltalán nem bánom, mert az eredménye kifizetődött. Nyaranként mikor oda mentünk jól jött, mert egyedül is el tudtunk menni akárhova. Egy ottani barátommal még mai napig tartom a kapcsolatot.
-Hidd el örökre bele tuszkoltad az agyamba ezt a nyelvet- mosolyodott el. Körülbelül ennyi volt egy újabb évre a magyar nyelv.
~~~~
Ebéd után nem történt semmi. A fiúk leültek a kanapéra és a telefonjukat nyomkodták. Kockák.
Elindultam a lépcsőn felfelé. Éppen léptem volna be az ajtón, de Harry megállított.
-Hugi, holnap suli után elviszlek az itteni tornász klubba és beirtalak.
-Oké- mondtam neki, majd becsuktam az ajtót magam mögött.
Semmi kedvem holnap iskolába menni. Vagyis az iskola még úgy nem is zavarna, de ha belegondolok, hogy egy idegesítő alak mellett kell ülnöm.....
Gyorsan lefürödtem és bebújtam az ágyba. Elaludni viszont nem tudtam, mert felmerült bennem az a kérdés, hogy beválogatnak-e a tornászcsapatba. Semmilyen gyakorlatot nem állítottam össze, pedig szerintem pont azzal fogják lemérni, hogy mennyi tehetségem van. Ahhjj...
A fejemben próbáltam összerakni valamilyen kisebb gyakorlatot, mikor Niall toppant be az ajtón. Felültem az ágyon és közeledő alakját figyeltem.
-Bocsi édes, azt hittem még fenn vagy- bújt be mellém az ágyba.
-Jól hitted, aludni nem is tudok- vissza dőltem a párnák közé. Niall megfogta a derekam és közelebb húzott magához. Addig fészkelődtünk míg a fejem a mellkasára nem került. Adtam rá egy puszit, míg ő a hátamat simogatta.
-Szeretnéd, hogy énekeljek?- aprót bólintottam. Pár másodperccel később egy számomra ismeretlen dal sorai csendültek fel. Akármennyire is szívesen hallgattam volna Niall hangját, az álom már a dal elején elnyomott.
~~~~
Holt kómásan ébredtem reggel. Niallnek is csak a hült helyét találtam mellettem. Szuperül kezdődik a reggel. Telefonomra pillantok, ami 6:50-et mutatt. A kómaságom egyből eltünt és a turbó üzemmódom az egeket verte. Gyorsan előkaptam a szekrényből egy babarózsaszín szoknyát és egy fehér felsőt. Hajamat is megcsináltam, majd felkaptam a táskám és rohantam az előszobába. Nagy "meglepetésemre" a fiúk még mindig aludtak. Niall lépkedett ki a konyhából kómás fejjel. Végig nézett rajtam és egy mosoly terült el az arcán.
-Hova sietsz?- kérdezte.
-Suliba, elkések- kezem a derekamra tettem és úgy fürkésztem az arcát.
-Miért mennyi idő van?
-7:12, de minden kérdésed után egy percel több.
-5 perc és kész leszek- felrohant az emeletre. És igaza lett, 5 perc alatt már lenn is volt. Beültünk a kocsiba és indultunk is- Menjek érted suli után vagy haza szeretnél sétálni?- törte meg a csendet.
-Ha nem baj inkább sétálok- bólintot egyet. Hamar oda értünk a sulihoz, aminek nem nagyon örültem, mert természetesen jobb otthon lenni valamelyik hülyével, minthogy tanuljak. De a kötelesség az kötelesség.
Adtam egy puszit Niall arcára. Kiszálltam a kocsiból és a bejárati ajtó felé mentem. Belépve a épületbe megcsapott a dohos szag. Sosem gondoltam volna, hogy pont egy iskolának -ahova emberek járnak nap, mint nap- lesz ilyen szaga. Mindegy is. Az osztályteremben szokásos csend uralkodott. Mindenki a telefonját nyomkodta. Leültem én is a helyemre, de nem a telefon kezdtem el nyomkodni, hanem elővettem egy papír és leírtam, hogy ha talajgyakorlatot kell bemutatnom mit is csinálnék. Én sem értem be időben, de azért valljuk be Austin sem. A tanár előtt esett be a terembe. Leült mellém és elővett egy tollat és egy füzetet a táskájából.
Talán tíz perce mehetett az óra, mikor Austin keze az ő térdéről az én combomra vándorolt. Gyorsan lesöpörtem onnan és tovább foglalkoztam a talajgyakorlattal. Az óra egyáltalán nem izgatott, töriből annyira nem tudok semmit, hogy nem is tudom a legegyszerűbb dátumot sem. Sosem tanultam rá.
-Mit írsz?- suttogta Austin.
-Semmi közöd hozzá!- suttogtam vissza. Kivettem kezem alól a lapot és tanulmányozni kezdte. Esküszöm közeleg az az első pofon ideje. Hagytam had tanulmányozza a papíromat úgysem ért belőle semmit, mert szakszavakat használtam.
Az óra előtti utolsó öt percben visszaadta a lapot és megjegyezte, hogy ő ebből az irka-firkából semmit sem ért. Megvontam a vállam és most figyeltem a tanárra, hogy hányas oldalon van a lecke amit ezen az órán mondott el.
A tanár kilépett a teremből és Austin keze megint a combomra csúszott. Felpattantam gyorsan a székről és az asztalra csaptam.
-Mi a fene bajod van?- kérdeztem tőle dühösen.
-Tudni akarod?- bólintottam- Mert szeretném, hogy bízzál bennem mielőtt valami fontosat közlök neked- Megforgattam a szemem.
-Tudod a bizalomhoz nem kell letapizni mást- fogtam a táskám és kimentem a folyosóra. Forrok a dühtől. Egyszerűen nem értem, mi az amit közölni akar velem. Semmi olyat nem tud mondani nekem, amihez kellene bizalom.
-Ariana várjál!- hátulról elkapta a kezem és maga felé fordított.
-Minek? Úgysem tudsz semmi olyat mondani, amihez bizalom kell!- vágtam arcába és kezemet próbáltam kihúzni az övéből, de túl erősen fogta.
-A családodhoz van köze a dolognak, de attól félek, hogy ha nem bízol bennem nem is fogod elhinni azt amit mondok- elengedte a karom és kiment a suli épületéből.
~~~~
A suli további idejében semmi sem történt. Csak tanárok és hülye meséiket hallgattam.
Kilépve az utcára megcsapott az eső illata. Gyorsan elindultam haza, semmi kedvem nincs elázni. Sétálás közben egy kocsi lassított le mellettem.
-Egy fuvart?- kérdezte Austin.
-Nem köszi. Inkább sétálok- mondtam és tovább folytattam utamat.
Sétálás közben eszembe jutott, hogy mit is mondott a suliban. "A családodhoz van köze a dolognak, de attól félek, hogy ha nem bízol bennem nem is fogod elhinni azt amit mondok." A családomról mindent tudok és nem hinném, hogy lenne olyan...... Vagy mégis. Sem én, sem Harry nem tudja, hogy miért kellett nekem ide költöznöm. Lehet, hogy ezt tudja Ő. Mondjuk az lehetetlenség, mert még mi sem tudjuk.
Annyira belemerültem a gondolatomba, hogy nem is vettem észre, hogy hazaértem. Az ajtón belépve eléggé érdekes látvány fogadott. Liam rohant Harry elől és kezében egy tepsivel a kezében.
-Add vissza!- ordibálta Harry, miközben próbálta utolérni Liamet.
-Sosem!- vigyorgott Li- Majd akkor esetleg ha megtanulsz sütni!- a kanapé körül körbe-körbe rohangáltak. A lépcső tetejéről Louis figyelte őket a kis Freddie-vel a kezében. Ha jól olvastam le a szájáról valami olyat magyarázott neki, hogy ők azok akikkel ő együtt él és hogy ő is itt fog majd a hülyékkel együtt.
Azt hiszem ebben a házban sosem lesz nyugalom.

🙊Fanny






My brother is a superstar (One Direction) ~Befejezett~Read this story for FREE!