22. Menjünk fagyizni

215 13 0
                                    

Az előtérben legalább húsz perce várakozunk. Csak ketten vannak előttünk, de a pult mögött ülő idős férfi elég lassan végzi a munkáját. Harry is ideges és Én is.
- Inkább menjünk haza - Harry mellettem állva, fájdalmasan felsóhajt.
- Nem, ez fontos nekem - nézek fel rá. Még csak most tűnt fel, milyen magas is igazából.
- De nekem nem. Szóval Én haza megyek.
- Ne már!
- De. Én ezt nem bírom, egy évezred, mire sorra kerülünk. - mutat a pult felé, mire halkan felkuncogok. Sosem láttam még Harry-t idegesnek, de elég vicces.
- Maradj itt velem - nézek rá könyörgően, mire felsóhajt.
- Minek?
- Mert nincs ki haza vigyen - mosolyodok el halványan, s feltűnik, hogy rövidebb lett a sor.
- Szemét dolog, hogy kihasználsz.
- Mi? - nevetek fel, mire Harry elmosolyodik. - Te akartál velem jönni! - mutatok rá.
- Ez nem igaz - rázza meg a fejét mosolyogva. Vissza akarok neki szólni valamit, de az előttünk álló hölgy távozik. Mosolyogva Harry-re nézek, majd a pulthoz lépek. Tájékoztatom az idős férfit, hogy leszeretném tenni a jogsit, ő pedig elmagyarázza, mi hogyan lesz. Végül kiböki, hogy holnap jöjjek vissza, és jobban átbeszéljük a dolgokat. Megadom a telefonszámom és a nevem, majd távozunk. Amikor az kijárathoz megyünk, egy nálam magasabb, huszas éveiben járó férfi lép be. Teli van tetoválva, és bőrszerelést visel. Nem nézek rá, de érzem magamon a tekintetét. Lehajtott fejjel közelebb lépek Harry-hez, aki meglepődve lepillant rám. Amint az ajtóhoz érünk az idegen férfi elsétál mellettem, s miután valamit elmotyogott, rácsap a fenekemre. Úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, de Harry visszafordul.
- Hé! Mit képzelsz magadról baromarc? - Harry mérgesen a férfi után megy, aki csak nevetve rám néz. Harry megragadja a férfi ujjatlan bőrdzsekijét, s azt hiszem, hogy megfogja ütni vagy ilyesmi.
- Semmi nem történt, haver. Engedj el - A férfi védelmezően maga elé emeli a kezeit, s megcsóválja a fejét. Harry továbbra sem engedi el, csak közelebb hajol hozzá, és fenyegetően felemeli a mutatóujját.
- Rácsaptál a barátnőm fenekére, hogy jösz Te ehhez?
- Bocs, nem tudtam, hogy a barátnőd.
- Vigyázz magadra, ember. Ne lássalak meg többet! - Harry végre elengedi a ruhadarabot, mire kifújom a levegőt. Észre sem vettem, hogy bent tartottam... Harry felém siet, és átkarolja a derekam. Mikor kiérünk az épületből, keze lejebb csúszik a fenekemre, és úgy sétálunk a kocsiig.
- Lauren, jól vagy? - néz rám, mikor az autó elé érünk. Nem válaszolok, csak magam elé meredek. Túl sok volt ez nekem. Harry a barátnőjének nevezett, megvédett, megfogta a fenekem... és ez sok. - Hahó, hallottál?
- Ja, ööö, igen. - emelem fel a fejem, s körbe nézek.
- Jól vagy? - lép közelebb hozzám, és gyengéden néz le rám.
- Persze.
- Oké. - bólint, majd előveszi a zsebéből a kocsikulcsot. - Mázli, hogy itt voltam. Ki tudja, mit csinált volna? Lehet, hogy utánad ment volna, és megerőszakolt volna. - Nem válaszolok semmit, csak állok egy helyben, és nem mozdulok.
- Lauren, biztos jól vagy?
- Persze, semmi bajom. - vonom meg a vállam, s mire észhez kapok, Harry karjai között veszek el. Hirtelen nem is tudom, hogy mit csináljak, de végül viszonzom az ölelését. Nagyon jól esik a közelsége, és örülök, hogy velem van. Tényleg igaza van, ki tudja, mit csinált volna az a fiú... De szerencsére mellettem volt, és elintézte a dolgot. A hosszas ölelésünket a sok kattogás és villanás szakítja félbe. Mindketten elengedjük egymást, majd Harry a derekamnál fogva besegít az autóba, nehogy valami bajom essen. Bár, a lesifotósok kinek árthatnak?
Lahajta a fejét, és átsiet a másik oldalra. Beszáll mellém, majd dudálva kihajt a parkolóból.
- Mindenhol ott vannak - motyogja idegesen. Nem tudom, milyen érzés, ha valakit éjjel-nappal lesifotósok vesznek körbe, de azért mégis együtt érzek Harry-vel. Nem lehet valami kellemes dolog. - Elmegyünk fagyizni?
- Menjünk - válaszolom mosolyogva. Harry bekapcsolja a rádiót, ahol már sokkal tűrhetőbb dalok szólnak. Néhány dalnál együtt énekelünk, Harry meg kicikizi az énekhangom. Nem mintha neki olyan jó lenne a hangja ... De, neki sokkal jobb hangja van, mint neked! , súgja egy belső hang.
Negyed óra kocsikázás után megérkezünk egy nagy strandhoz. Fogalmam sincs, Harry mit akar egy strandon, de most az egyszer nem érdekel hova visz. Kiszállunk a kocsiból, majd Harry előre megy, Én pedig követem. Bemegyünk a strandra, ahol hangosan szól a zene, és remek a hangulat. Mindenki a hatalmas medencében hűsöl, s csak nagyon kevesen vannak, akik nincsenek a vízben.
Harry egy kicsit lelassít, így Én is kényelmesebb tempót tudok felvenni. Miközben nézem az embereket, megérkezünk egy standhoz. Harry megáll előtte, és előveszi a pénztárcáját. Megvárom, míg két gombócot kér, s közben azon gondolkozom, Én milyet egyek. Mikor Harry kezében tartja a tölcsért, mosolyogva megköszöni a kiszolgálónak, és elsétál a standtól. Furcsállva nézek rá, mert azt hittem engem is meghív.
- És velem mi van?
- Ja, hát a menjünk fagyizni alatt azt értettem, hogy Te jösz velem, Én meg fagyizok. - mondja kaján vigyorral az arcán, miközben belenyal a fagyijába. Komor pillantással nézek rá, s egy nagy levegőt veszek. Egy kissé sértődötten elindulok, de Harry utánam szalad. - Csak vicceltem! Gyere, veszünk neked is.
- Nem kell, hagyjál... - Nem nézek rá, csak sétálok tovább.
- Állj már meg! - Érzem, hogy megragadja a karom, s maga felé fordít. - Csak vicceltem, nem vagyok ennyire bunkó.
- Nem érdekel, már nem akarok fagyizni. - jelentem ki sértődötten. Kereszbe fonom magam előtt a karjaim, és azt figyelem, hogy Harry hogyan nevet.
- Tessék, itt van az Én fagyim. Egyél belőle - nyújta felém a tölcsért. Megrázom a fejem, és meglököm Harry karját, a fagyi pedig Harry fehér pólójára esik. Rémülten felkiált, Én pedig hangosan nevetni kezdek. Harry szúrósan rám néz, majd felém nyújta a karját. - Megfognád, légy szíves?
- Persze - mondom még mindig nevetve, s elakarom venni a tölcsért. De Harry az arcomba nyomja, így majdnem mindenem fagyis lesz. - Harry!
- Megérdemelted - nevet fel Ő is, de Ő sokkal jobban szórakozik ezen, mint Én.
- Szemét vagy! - Mivel nincs kéznél zsebkendő, ezért a kezemet használva letörlöm az arcom. Dühösen Harry-re nézek, aki a hasát fogva nevet. Megforgatom a szemem, és elindulok a kijárat felé.
- Hova mész? - szalad utánam.
- A kocsihoz.
- Nem, nem. Így nem ülsz be a kocsiba, csak ha lemostad magad.
- Nem érdekel.
- Nem, Lauren. Komolyan mondtam. Így nem ülsz be a tiszta kocsiba. Menj el, és mosd meg a kezed. - néz rám komolyan.
- És Te? A te pólód tiszta fagyi!
- De Én letudom venni a pólóm. - mondja mosolyogva, míg kiérünk a kocsihoz. - Hallottad, Lauren? Mosd meg a kezed.
- Aj, hagyjál már! Most nem fogok azért vissza menni. - nézek rá közömbösen, mire felvonja a szemöldökét.
- Jól van, akkor menj haza gyalog! - mondja magasztos hangon, s beszáll a kocsiba.
- Ne csináld már! - nézek rá kétségbeesetten, mire kihajt a parkolóból. - Harry! Ne merj itt hagyni! - futok a kocsi után, ami bár nem megy gyorsan, még sem olyan könnyű utána futni. Amikor Harry lekanyarodik és eltűnik a kocsi, könnyek kezdik szúrni a szemem. Az alsó ajkamba harapok, felnézek az égre, s nem hagyom, hogy a könnyek utat tőrjenek. De amint eszembe jut, hogy a telefonom Harry kocsijában maradt, nem tudom visszafogni magam, és sírni kezdek. Arcomat tenyerembe temetem, és úgy állok a forgalmas utcán. Hihetetlen, hogy egy ilyen hülye dolog miatt képes volt itt hagyni! Olyan szemét... és azt hittem, hogy egy kicsit is tud kedves lenni. De nem. Fontosabb neki az a hülye autó!
Idegesen kisimítom a babahajam a homlokomból, és egy nagy sóhaj után random elindulok. Fogalmam sincs merre menjek vagy merre ne. Csak egy hosszú sétányon megyek, és remélem, hogy találok valami buszmegállót. Az emberek szinte nyüzsögnek itt, nem hiszem, hogy bárki is a segítségemre lenne. Egy idős nőt kedvesen leszólítok az utcán, de egy szónélkül megy tovább. Párszor megpróbálom ezt a módszert, de senki nem hajlandó megállni. Már hosszasan sétálok, amikor úgy döntök, hogy bemegyek egy ruhaboltba. A pénztárhoz sietek, és az eladó erőltetetten mosolyog.
- Jó napot, segíthetek valamiben?
- Jó napot, ööm, igen. Nem tudja, hogy merre van egy buszmegálló?
- Sajnos nem, még új vagyok itt. - mondja együttérző hangnemben, majd lesüti a szemét.
- Értem. Akkor esetleg megtudná mondani, mennyi az idő?
- Persze. Fél négy múlt pár percel.
- Úh, hát, köszönöm szépen. - Szemeim tágra nyílnak a meglepődöttségtől, s megint könnyezni kezd a szemem.
- Igazán nincs mit. - Kedvesen rámosolygok a hölgyre, majd kisétálok a boltból. Az épület előtt megállok, és körbe nézek. Szívesen hívnék taxit, csak nincs mivel. Ráadásul pénzt se hoztam magammal. Most mit csináljak? Raboljak ki valakit, vagy mi?
Teljesen tanácstalan vagyok, és elveszettnek érzem magam. Fú, ha hazaérek, adok Harry-nek, ezt nem ússza meg!
Azon gondolkozom, hogy stoppoljak-e vagy sem. Nem tudom, mi tévő legyek. A stoppoláshoz túl gyáva vagyok. Az utcán pedig sehol sem látok telefonfülkét. Komolyan mondom, ennél rosszabb napon még nem volt. Most nagyon, de nagyon haragszom Harry-re. Ha sötétedés előtt nem jutok valahogy haza, akkor elmegyek valami hajléktalan szállóba. Ennél jobb ötletem nincs.

ConfusedWhere stories live. Discover now