...És a hercegnő <befejezett könyv>

16.

Az étkezőben annyi étel volt, hogy nem láttam ki a rengeteg tányér között. Gent már várt.
Nem volt lámpa, viszont ezernyi gyertya világított.

-Hű, gyönyörűen nézel ki! - állt fel mikor meglátott végre. Odajött hozzám, hogy köszönjön, de csak az összeszorított számmal találta szemben magát.

- Akkor...- köhintett egyet - sok féle fogás közül választhatunk. Mihez lenne kedved? Talán ehhez? Vagy megkóstolnád ezt?

Nem nyúltam semmihez, csak leültem a székemre.

Gentnek nem tűnt fel először. Aztán letette a tányért, amit a kezében tartott, és felém fordult.

- Emma, mi a baj? Miért vagy szomorú? Engedd, hogy boldoggá tegyelek... Hogy vigyázzak rád, hogy törődhessem veled... Mi a baj?

- Azon kívűl, hogy ha nem te, akkor ki ölte meg a szüleimet? Mert akkor van még pár dolog...

- Jajjj....Emma....! Ezt már megbeszéltük nem? Erről nekem is nehéz beszélnem...
A fejéhez kapott.

- Nehéz beszélned?! Miért mi történt?! Élnek még a szüleid. Nem vesztetted el őket. Nem neked fordult fel az életed, hanem nekem....
Nekem....

- Ne támadj így nekem kérlek. Most nem tettem semmit sem ellened.... - felpattant a székből, és két kezével az asztalra támaszkodott. Lehajtotta fejét, és a földet nézte.

- Nem támadok neked....csak meg kéne értened. Ha igazán szeretsz, meg kell értened. A gondolataimat, és az érzéseimet is.

- Nézd! Próbállak követni, de néha bevallom nem sikerül. Egyik percben még hagyod, hogy megcsókoljalak, a másikban meg elfordulsz, és hideg vagy, mint a kőszikla. Nem tudom mit tehetnék még érted. A szüleidet nem hozhatom vissza, akárki is volt aki megölte őket.

Csak meredten néztem magam elé. A kezemet ökölbe szorítottam. Erre nem számítottam tőle. A kiborulásra nem számítottam.

- Most jó neked?! Most jó neked, hogy veszekedsz velem?! Mert nekem nem jó, hogy csak úgy tudok védekezni, hogy azzal bántalak...

Nem néztem rá. Próbáltam minnél erősebben Evanre gondolni.

- Mikor?! Mikor lesz az, hogy reggel veled ébredek, hogy téged csókolhatlak, ahogyan ma reggel. Mikor érinthetlek meg úgy, hogy az ne hivatalból legyen?!

Erre kinyiltak a szemeim...szóval ezen van fennakadva...többet akar belőlem. De én egy részemet, már örökre Evannek adtam... Azt nem kaphatja meg.

- Jesszus, sajnálom...csak tudod, én férfiből vagyok! Én...nézd...tényleg szeretnélek szeretni. Szeretném az esküvőt, mert akkor nem kell külön élnünk. Lehetünk együtt. Te nem ezt szeretnéd?!

Magam sem hittem, hogy ilyet kérdezek, de..

- És az esküvővel csak a szerelmemet kapod meg? Vagy van valami más is , amire fened a fogad, Gent?
Nyilván a szavamimból csöppökben hullott az indulat, mert Gent rám nézett. A szemében tüzet láttam. Nagy tüzet, ami veszélyes.

- Lehet, hogy mást is kapok! És, mit érdekel az téged? A lényeg, hogy együtt legyünk...

Elengedte az asztalt, és elindult felém. Mikor odaért, mind két kezével megfogta az arcom, és rám mosolygott.

- Mert minket az ég is egymásnak teremtett...
És megcsókolt. Nem volt erőm, hogy nemet mondjak, de alkalmam sem, mert erőseb tartotta a fejem.
Mikor végre elenegedett, elvett egy szem szőlőt, és megette.

- Mindig szerettelek. És tudom, hogy te is engem. Kérlek ne bánts meg... Elég bűntetés volt várnom rád....17 éven keresztül...