,,Haza akarok menni!" – ez volt az első gondolatom, mikor megérkeztünk a verseny helyszínére. De muszáj volt jönnünk, mert megígértük Lisanak, hogy részt veszünk rajta. Lisa, a Markkal közös kis cserfes lányunk, aki mindig energikusan rohangál minden hová. Négy éves, de olyan okos mint egy iskolás. Már egy évesen beszélt, igaz nem folyékonyan de ügyesen mondta a lényeges szavakat.
- Papa! – nézett fel rám a szőke copfos kis lány kék szemeivel.
- Mondd kincsem. – fogtam egyik apró kezét, míg Mark a másikat.
- Felveszel? Fáj a bábim...
- Felprücsök! – kaptam a karomba és hagytam, hogy fejét enyémnek döntse.
- Mit szeretnél kipróbálni elsőnek kincsem? – kérdezte Mark lánykánkat.
- Azt! – mutatott előre, ahol éppen két férfi tartott egy kötelet és azt húzták.
- Kincsem, a kötélhúzáshoz még kicsi vagy. – adtam puszit arcára.
- Ezért mész te papa! – mosolygott rám édesen.
- Hogy mit csinálok?
Időm sem volt felfogni, mert már párom húzott is oda. Morgolódva álltam a kötélhez és amikor felnéztem egy két méteres hegyomlás állt előttem, aki mosolyogva nézett engem. Nagyot nyelve próbálkoztam egy darabig, míg ő csak lazán egy kézzel tartotta a kötelet.
- Hajrá Thomas!
- Gyerünk papa! – kiabálta kis családom.
De hiába volt minden, mert az a fickó rántott kettőt-hármat és én máris a sárban landoltam, arccal előre.
De legalább bánat díjul kaptam egy lila macit, aminek szívecske volt a mancsában...
https://www.wattpad.com/story/388906892?utm_source=android&utm_medium=link&utm_content=share_reading&wp_page=reading&wp_uname=Csinimini/

YOU ARE READING
Mark & Thomas One Shots
Short StoryEbben a könyvben a már viszonylag megszokott két karakterről olvashattok különböző szitiációs rövid One Shotekat. Még pedig Thomasról és Markról. Akik szemfülesek azok tudják, hogy ők kikkel is vannak jó barátságban. Ahogy én is az írőnő társammal. ...