Hűs nyugalom,
ha hagyom,
elönti az arcom.
Nem érted,
zavaros,
a tűz langyos,
a kezed alatt
hallgat,
csendbe fulladt
hajlandó testem.
Tudd meg,
bennem
nem lelsz
trófeát,
a polcodon
az ócskaság,
engem szánj
akárhová,
óhaj maradok.
Bánatomból
úgysem szabadulok,
kívánalom,
mi maradok.
Bolondom, mondd,
mit tesz a polc,
ha a sok konctól
nem látom
az alakod?
Emlékezz
feltétlen,
ha ránézel,
hogy a gyűjteményed
temérdek,
de hiányos,
a helyem hézagos,
bosszankodsz,
az űrtől
nem látod
a rakatot.
Ki is pótolhatod,
a helyemre rakhatod
azt a másikat,
lássa csak
mind, ki van,
hogy teljes a sorozat.
Vagy felejtsd el
teljesen
a törött szívemet,
helyrejön,
ha rájövök,
a trófeáid
milyen betegségre,
hányszor szeded.
