Egyszer éltem, kétszer haltam..

5. fejezet

A délutáni napfényben a szoba falai a házi krémesre emlékeztetnek. Épp kikapcsolom a melltartóm, az anyag ellazul, a bőrömben érzem a varrás vonalát, kicsit viszket. Üzenetem érkezik.

szia hanna
ez most így elég szarul jön ki
de
Marci szaktársa vagyok, múltkor leboltoltuk, hogy egy tálca sörért odaadja a segédanyagot menedzsment és vállalkozásgazdaságból
csak aztán elmaradt
…
nincs nálad esetleg véletlenül?
Zizeg.
Szia, nem, sajnos nincs.
Zizeg.
lehet fogalmad arról merre lehet?
Zizeg.
Hát, ha a szobában és az ágya alatt meg lett nézve, akkor nem.:)
Zizeg.
laptop?
Zizeg.
Nincs nálam, szerintem.
Zizeg. Látta.
De van itt pár cucca nálam, megnézem, találok-e valamit, ami neked hasznos lehet.
Zizeg.
köszi
amúgy
hogy vagy?
Zizeg.
Hát, megvagyok, köszi.
Zizeg.
Marci hogy van?
Zizeg.
Nem tudom, rég beszéltem vele.:D
Zizeg.
???
Zizeg.
Vicceltem.:)) Az állapota stabil.
Zizeg.
cool
Zizeg.

Van egy kis hokedli az ablakhoz közelebb eső sarokban, Marci arra szokja pakolni a holmijait, hogy fixen egy helyen legyenek. Odatettem azokat a holmikat is, amiket a kórházban szedtek össze nekem, egy lila nejlonszatyorban. A hokedli egyik lába kicsit mozog, de ettől függetlenül eddig jól szolgált. Törökülésben ülök le a padlóra, fülem mögé tűrök annyi tincset, aminek a fele már akkor kibukfencezik a fülkagyló mögül, amikor előre hajolok.
Zokni, pizza fortés szórólap, metropol újság, lejárt bérlet, sparos clubcard kártya, amit múltkor hagyott itt nekem azért, hogy használjam, angol-magyar szótár, amit még én adtam neki, alatta pedig zh követelmény lista, Számháború, dobd be a legjobb zenédet! egyetemi buli plakátja és… Megvan. Menedzsment és vállalkozásgazdaság segédanyag.
Felszakad belőlem egy sóhaj, pontosan úgy, ahogy kisebb erőlködés után a mutatóujjaddal átszakítod a nejlon csomagolást. Nyúlik-nyúlik, aztán megadja magát. Kicsomózom azt a lila szatyrot fehér csíkokkal. Őszinte leszek, akkor, amikor megkaptam, nem néztem meg, mi van benne.
Kulcscsomó, pénztárca, cigaretta, telefon, ami lemerült. Felteszem töltőre és közben lefotózom a segédanyagot Marci szaktársának.

27 Képet küld.
ahh köszi
Zizeg.
Szívesen.

Mit szoktál érezni, amikor tilosban jársz? Vagy te azaz ember vagy, aki mindig szabálykövető és rendes? Nem megy át a gyalogátkelőn, ha piros, sosem bliccel, nem eszik este hat után, nem mossa össze színeset a fehérrel?
Én gyakran járok tilosban, eszek szénhidrátot, többet is, mint kellene, szoktam bliccelni, volt, hogy beálltam valaki elé a sorba, hazudtam azt tesi órán, hogy menstruálok, csakhogy ne kelljen talajtornáznom.
És kutatgatok a barátom üzeneteiben.
Igen. Ezek szerint én is olyan lány vagyok.  Olyan, aki nem tiszteli a határokat, akinek semmi sem szent, aki hagyja, hogy eluralkodjon  rajta a kíváncsiság vagy inkább a félelem, a féltékenység. Ugyanis csak egy beszélgetés érdekel.
Becenevek, téma, gyorsreakció, médiatartalom és fájlok megtekintése. Képek limonádéról, az erdei gyümölcsösről, a budai várról, égboltról felhő pamacsokkal, épületek közé szorult naplementéről vérnarancs és lazac színben, fehér fodros ruháról, arról a bikiniről még megvétel előtt. Olyan képek, amikről üvölt, hogy erősítsmegabbanhogysminknélkülisszépvagyok, köntösben, bő pólóban, a szerelmes nevét suttogó gramofonnal  és a csodatévő szoborral. Az arcbőre olyan, mint egy több évszázados festmény egy homokos partról, ahol a homokpartra vetült árnyékok a májfoltok. Érinthetetlen, magának valóan szép, csodálni való. A fogai nem tökéletesek, gerincükre állított könyvekre emlékeztetnek a polcon. Az orra egy olyan nyúlvány, amin meg tud ülni a lehelet, ha valaki közel hajol hozzá és suttog neki. Valami szépet, vagy lehet a rántás receptje is, de az is jól állna neki.

Marci telefonja nincs zárolva, szeret veszélyesen élni, úgy gondolja, nincs titkolni valója  a világ elől, így ha elhagyja  a telefonját, így járt. Amint elérhető felugrik egy chatfej, amit felismerek, majd a gyomromba költözik egy alantas érzés. Néhány beérkező üzenetet lefagvya olvasok anélkül,  hogy megnyitnám a beszélgetést.
Sziaaa
Azt hittem már eltűntél
Haragszol rám? Vagy miért nem írsz vissza?
Marci
MARCI
Ülök a telefon felett, olvasom a felugró üzeneteket és még mindig le vagyok fagyva.
Csináltam valami rosszat vagy megbántottalak valamivel?
Jó, akkor ne mond el…bár, ha ennyire zavart a múltkori, akkor nem értem miért mondtad, hogy felejtsük el…
Hirtelen történik, nem gondolkodok, nem agyalok, nem mérlegelek. Tudom, hogy baj lesz ebből.
Nem tudom mire gondolsz
Zizeg.
Pontosan tudod mire célzok!
Zizeg.
Nem, tényleg nem
Zizeg.
A nyaralásos dolog…
A puszta gondolat, hogy Marci Larával (is)  volt nyaralni és mindezt titkolta előlem, kibillentett. A fentebb tett utalásoktól pedig a képzelgések úgy ragadtak meg bennem, mint a rágógumi a cipőtalp redői közt. Kivakarhatatlanul, koszosan. Zavart, mint a vizes kézre tapadt hajszál, nem tudtam nem tudomást venni róla.
Akkor nincs harag Marcus?
Zizeg.
Nincs:)) Veled minden rendben amúgy?
Zizeg.
Ahha, élem a szinglik életét, tudod.
Zizeg.
Carpe diem meg ilyenek?
Zizeg.
Nem fekszem össze mindenkivel, de akadnak jelentkezők. Talán meg kellene állapodni, nem is tudom. Nem akarsz inkább hívásozni?
Zizeg.
Most nem alkalmas
Bocs
Zizeg.
Ja a barátnődnél vagy?
Zizeg.
A barátnőnek neve is van - vágnám rá csípőből, de emlékeztetem magamat, hogy most Marci nevében beszélek, aki egy olyan személyiség, hogy ilyen részleteken nem fog fennakadni.
Nem tudom, hány szeplő van az orrán nyáron, csak azt tudtam, hogy van. Azon a bizonyos képen volt neki és jól állt neki. Annyit tudok róla, hogy a szülei még kicsi korában elváltak, majd az apjában felébredt a kapuzárási pánik, a világotkelllátnom érzés és kiutazott Bulgáriába és végül ott is ragadt. Így jön ki a matek, hogy Lara mit keres a balkánon szeretemagulyást becsípődéssel és szatyobantartjukaszatyrokat elvi megfontolással.
Az, hogy nem tudott Marci balesetéről, azzal magyarázható, hogy más kasztban mozog. Ő egy olyan baráti szál, ami határon túli, semmilyen módon nem kapcsolódik az itteni masszához.
Igen
Zizeg.
Azóta nem volt semmi baja?
Zizeg.
Melyikre gondolsz?
Zizeg.
Amikor kifakadt tudod a vezetésen
Zizeg.
Ja, azóta minden ok.
Zizeg.
Megyek majd magyarba
Szerintem kövi hónap
Ráérsz?
Zizeg.
Még meglátom, de szerintem ja
Zizeg.
Törekedek rá, hogy olyan válaszokat adjak, amik megállnák a helyüket Marcinál is. Minden bizonnyal kellően hiteles tudtam maradni, mert Lora nem gyanakszik, sőt egészen közvetlen, de nem eléggé lényegre törő és egyenes.

Az orrom fölé húzom Marci pólójának a nyakkivágását és mélyet szippantok az illatából. Még nyomokban érzem a kedvenc parfümjét, amire előszeretettel ráaggasztják a citrusos mahagóni jelzőket, de nekem csak egyszerűen benyom az agyamban egy olyan gombot, amitől az egész testemen úgy hömpölyög végig egy érzés, mint a meleg vízsugár, ami után felcsap a gőz, az arc pedig kipirul.

Marci illata fogja magát és beköltözik egészen az amygdalában található oldalsó szagterületembe. Hajnali egy után az idő ólomsúlyú masszaként csak vánszorog, viszont egy pillanatban még azt is elhiszem, hogy nem mozdul semerre. Megáll a sejtosztódás, a bélmozgás, egy jármű sem távolodik vagy épp közeledik. Minden csak van.
Bekapcsolok egy filmet, pontosan tudom, miről szól, mert nem először látom. Tudom, hogy a főhőst mennyire próbára teszi az egyszerű hétköznap, hogy mennyire el akar szakadni a világtól, mert minden ki akar szakadni belőle. Hogy egyszer csak betelik az a bizonyos pohár, túlcsordul, kifolyik, nem bír el többet - és ez az elengedés folyamata. De van az a pont, ahol a nyomás ismét csak nő, mint emberi bőr mindazon hét hámrétege alatt a feszültség, táncol az ideg, mint a lufiba zárt vízoszlopnyi pascal, aminek egyszer csak enged a lufi anyaga, kifakad és kiszakad belőle minden, a nyomás enged, a feszültség csökken, az anyag ellazul, a test fellélegez…
A tapintásom emlékszik a sült kenyér érdességére, ahol megrepedt a tészta, a kerítés azon részére, ahol lepattogzott a festék, az alapozó krémességére vagy a szivacs durvaságára, de az odalenti forróságot és nedves puhaságot újra tanulja. Olyan gyengéden érek magamhoz, mintha frissen mosott gyümölcsök közé akarna férkőzni az ujjam, anélkül, hogy összenyomná őket. Szokom az érzést, ahogy az ujjam vége átmelegedik és a körkörös mozdulatoktól elkezdek duzzadni, a gerincem pedig el-elemelkedik az ágytól, mint egy olyan híd, ami alatt a hajók is átférnek.
Az izgalom okozta nedvesség úgy tör fel belőlem, mint a talajvíz, a lüktetés olyan, mint az a diszkó zene, ami a mellkasba költözik és a csontokban rezonál. Ahogy közeledek a tetőpont felé, minden vér egy pontba szalad, míg elérem azt a rettentően vékony mezsgyét, ahol egy pillanatra megállok, egyensúlyozok, mint egy balerina, majd szabadesésben úgy hullok, ringok, akár csak egy falevél.

Arra ébredek, hogy a mobilom villog és rezeg, villog és rezeg. Ismeretlen szám rivall rám a kijelzőn.
Felveszem. Keresem azt a hangszínt, amit társalgásra használok.
-Tiborcz Hannával beszélek?
A hátamban az izmok úgy feszülnek meg, ahogy az a kötél, aminek a végére súlyt kötnek. -Rám hárult a feladat, hogy… - a hang monoton, mint a fehér zaj. - az éjjel… - amit hallok nem tapad meg, mint amikor a tépőzár elhasználódik és erőltetni kell. - közel két órán át… - leviszi a hangsúlyt. - Fogadja őszinte…
A mellkasom úgy hullámzik, mint a Balaton vize, ahogy a stégnek csapódik, a hullám felkenődik és hangosan csattog. A levegő beszorul, csak kapkodok utána. Körbe tapogatok magam körül az ágyon, a lepedő hideg, vékony, összegyűröm.
Rémálom volt.