Smaragd Adventi Kalendárium

Zsiros-Petróczki Kitti: Olívia fája

Olívia a kanpén ült ölében négy éves kislányával, Lilivel, és nem tudott betelni a látvánnyal. A közel kétméteres karácsonyfa fényárban úszott és az ágait díszítő üveggömbök meg-megcsillantak, ahogy az égősor megvilágította őket. Az idei trendeknek megfelelően mindenből aranyat és pirosat vásárolt a belvárosban található kézműves üzletben. Gyönyörű, egyedi és limitált kiadású, fújt üvegdíszek voltak, valódi huszonnégy karátos arannyal futtatva.

Mélyet sóhajtott, ahogy tekintetét kislányára irányította. Felidézte magában a gyermekkorát, a régi házat, ami egy háromutcás kis faluban állt. Úgy emlékezett arra a karácsonyra, mintha csak idén lett volna. Kirajzolódtak a formák, és lelki szemei előtt megelevenedett egy emlék.

Kint hatalmas pelyhekben hullott a hó, és már napok óta nem olvadt el, ami előzőleg esett. Olívia és két húga hangos ricsaj közepette hógolyóztak házuk udvarán, így nem vették észre, mi folyik odabent. Évről évre nehezebbre fordult a család helyzete, hiszen a kis faluban, ahol éltek, nem igen akadt munkalehetőség, édesanyjuk pedig újra gyermeket várt. Azt még nem lehetett tudni, hogy az apróság is lány-e lesz, vagy negyedszerre végre sikerült egy fiút összehoznia a házaspárnak, de a lányoknak ez nem is számított. Már most odavoltak testvérükért és izgatottan várták, hogy köszönthessék az új családtagot.

A ház ajtaja hangos puffanással vágódott ki, és Olívia édesapja viharzott ki rajta. Ügyet sem vetett a lányokra, mint egy feldühödött bika, úgy közelített a kapu felé. Anyukájuk kisírt szemmel követte férjét, majd a lépcső felső fokán megállt, és hangosan Olíviára és testvéreire förmedt. Amikor a nő így kikelt magából, a lányok mindig tudták, hogy jobb ha szó nélkül engedelmeskednek, különben nagy pofonoknak lesznek kis gazdái.

– Ideje bejönni, legalább karácsonykor viselkedhetnétek úgy, mint ha jók lennétek! – Ehhez hasonló éles megjegyzései örökre nyomot hagytak lányai kicsiny lelkén, hiszen ők azt hitték, rosszaságuk tehet a család helyzetéről.

Egy hónappal ezelőtt, amikor az anyukájuk egyik délután leültette őket a konyhában, nagyon megijedtek. Arra számítottak, hogy valamelyiküket intézetbe küldik, mert ha valami rosszat csináltak, a szüleik mindig ezzel fenyegették őket, és hallották, ahogy este azon veszekedtek, hogy megint nincs egy árva vasuk sem, és ismét nyakukon a karácsony. Anya arcát most nem festette vörösre a düh, sokkal inkább szomorúnak tűnt. Az ajkait lebiggyesztette, szeme könnybe lábadt, tekintetét az asztalra szegezte. A két legkisebb lány nem mert megszólalni, és Olívia is csendben várt egy darabig, aztán kis kezét édesanyja asztalon pihenő tenyerébe csúsztatta. Mintha ez erőt adott volna a nőnek, elgyötört hangon beszélni kezdett.

– Tudjátok, hogy apa és én nagyon szeretünk titeket. Szeretnénk mindent megadni nektek, de nem mindig van lehetőségünk többre, csak arra, ami szükséges. Mivel hamarosan kistestvéretek születik, idén kicsit szerényebb lesz a karácsony, mint általában.

Bár még kicsit voltak – Olívia hat, húgai öt és három évesek–, pontosan tudták, hogy ez azt jelenti, idén sem lesz ajándék a fa alatt, és most talán még sütemény sem kerül az asztalra. Eleinte az ilyen beszélgetések alkalmával megdöbbentek, hisztiztek és sírtak, de mostanra rájöttek, semmi értelme. Szomorúan ugyan, de beletörődtek.

Elérkezett a szent nap, és vizes zokniban ültek szobájuk padlóján. A hócsatázás hevében észre sem vették, hogy unokatestvéreiktől megörökölt csizmácskáik teljesen beáztak.

– Szerintetek miért lettünk így leszidva? Most aztán tényleg nem tettünk semmi rosszat – szólalt meg Szandra, a legkissebb.

– Lehet, hogy azért, mert hangosak voltunk. Állandóan visítoztok, amikor én vagyok a fogó – rántotta meg a vállát a középső.