Hirdetmény

104 35 19
                                    

Sziasztok! Mint tudhatjátok, engem személy szerint rendkívül foglalkoztat a gondolat, hogy a borítótervezés legyen a munkám majd pár év múlva és pontosan tudom, hogy vagytok még így egy páran. Na és hát gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek sok kérdése van a szakmával kapcsolatban, az iskolai pályaorientációs napokon mégsem kapunk rájuk választ, mert ez nem épp egy tipikus foglalkozás. Nos, én az elmúlt pár napban azon munkálkodtam, hogy az érdeklődőknek mégis csak legyen erre lehetőségük a kérdések feltevésére.

Hétfőn ellátogattam egy könyvesboltba, ahol számomra tetsző borítójú könyvek első oldalára lapozva, megkerestem, ki készítette az adott grafikát, majd ezeket felírtam. Vagy félórát ezzel töltöttem az üzletben (kicsit furán is néztek rám, hogy nagyon jegyzeteltem magamnak) és hazaérve egy-kettő grafikusnak utánanéztem, egyre pedig, akinek sikerült megtalálnom az elérhetőségét, rá is írtam, hogy benne lenne-e egy ilyen kis Wattpados interjúban. És nemrégiben vissza is írt, hogy ő szívesen válaszol a kérdéseimre. Persze, ha már ilyenre nyílik lehetőségem, arra gondoltam, nektek is megadnám a lehetőséget, hogy holnapután délutánig (ugyanis akkor azért már el akarom neki küldeni a kérdéssort) leírjátok ide az esetleges kérdéseiteket, én pedig majd továbbítom. A teljes interjú pedig majd egy külön könyvben lesz elérhető mindenki számára.

Na, de mielőtt megnyitnám a lehetőséget a kérdezésre, pár szót engedjetek meg arra, hogy bemutassam a kedves Bakos Fannit, aki az interjúalanya lesz!
Bakos Fanni kicsivel több, mint két éve foglalkozik a borítótervezéssel, és hiába vallja magát kezdőnek, a munkái egyszerűen csodásak. El is hoztam nektek három munkáját, amivel már biztos találkoztatok, csak eddig nem tudtátok, hogy az ő keze munkája:

 El is hoztam nektek három munkáját, amivel már biztos találkoztatok, csak eddig nem tudtátok, hogy az ő keze munkája:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Én egyszerűen imádom ezeket a terveket és biztos vagyok benne, hogy nektek is tetszenek (mert hát nézzetek már rájuk)!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Én egyszerűen imádom ezeket a terveket és biztos vagyok benne, hogy nektek is tetszenek (mert hát nézzetek már rájuk)!

Tehát holnapután délutánig írhattok kommentben (vagy privátban, ha valaki anoním szeretne maradni az interjú szempontjából) kérdéseket Fanni számára. Fontos tudnivaló, hogy ha túl sok kérdés gyűlne őssze, akkor evidens, hogy szelekálok belőlük, de azért próbálok minden egyes kérdést továbbítani a tehetséges Fannihoz.

Legyen szép napotok! ❤

Borítórendelés III. /BETELT/Where stories live. Discover now