# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 || 𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞

MINSUNG

cím: photography

Este van, mindenki alszik már míg én nézek ki a fejemből s gondolkodok magamon, Minhon, magunkon.

Miközben gondolkodok oldalra fordulok, hogy jobban szemügyre vehessem páromat ki látszólag mélyen alszik. Örülök neki, hogy legalább ő eltud aludni nélkülem míg én egyáltalán nem. Igaz, itt fekszik közvetlenül mellettem de nem merek hozzá bújni s ő sem bújik hozzám.

Az idők alatt nagyon hozzá szoktam ahhoz, hogy minden éjjel kapok jó éjt csókot, puszit s kényelmesen, szeretve bújok hozzá menedéket keresve.

Három napja így megy, egyszerűen nem merek a kisebb veszekedésünk után hozzá bújni, megölelni, megpuszilni és ehhez hasonló gesztusokat tenni.

Úgy gondolom ha ő nem csinálja nekem akkor biztos nagyon haragudhat rám, pedig én próbáltam az elejétől fogva megbeszélni vele a dolgot de végig sem hallgatott a nagy féltékenysége miatt.

Egy héttel ezelőtt megkért a Jyp, hogy segítsek egy gyakornoknak, aki lány. Kivételes alkalommal a rapben kellett neki segíteni. Minden jól ment hisz a lány gyorsan tanult így mikor már Minho ezt megtudta nem segítettem már a lánynak.

Tudom, hogy nagyon féltékeny típus és nem szereti ha mások hozzám érnek de mégis csak munka. A három nap alatt - ami már négy hisz éjfél is elmúlt -, többször próbáltam, vagy utaltam arra, hogy csak őt szeretem és vegye figyelembe azt, hogy nem érdekelnek a lányok.

Mikor Minho már hátat fordított nekem beharapott ajkakkal keltem ki halkan az ágyból. Mivel az ajtó nincs becsukva 4 napja így szerencsére halkan ki is tudtam menni a szobából.

Mikor kiértem a konyhába, szipogva s gondolkodva öntöttem magamnak vizet amit meg is ittam. -Miért nem tud végig hallgatni? -gondoltam magamba, majd szagatottan felsóhajtva hunytam le a szemeim, ami azt eredményezte, hogy pár könnycsepp elindult.

-Miért -súgtam inkább magamnak sírva.

A poharat letéve vettem fel egy papucsot majd kinyitva a bejárati ajtót mentem ki az udvarra. Négy napja ezt csinálom, négy napja nézem Minhot miközben alszik, hogy aztán kiszaladhassak a szobából sírni s kimenjek az udvarra gondolkodni.

Nem én vagyok a megbántott személy, nem én vagyok az aki féltékeny a másikra mégis én sírok miatta a tudta nélkül. Az időt egyáltalán nem tudom, de ez sosem számít. Az idő kellemes volt odakint, s hangulatos.

Nekem is aludnom kéne mert reggel fotózás de ehelyett ide kint sírok miközben azon gondolkodok megmerjem e ölelni a szerelmemet.

Normális ez?

Úgy érzem magam mint amikor még nem voltunk együtt csak "barátok". Mind a ketten tetszettünk a másiknak mégis azon gondolkodtunk, hogy megmerjük-e ölelni a másikat. Most hogy egy párt alkotunk, ugyan ez az érzés feljön annyi különbséggel, hogy most máshogy félek megtenni.

-Istenem -sóhajtottam fel miközben a hajamba túrtam. Nagyokat lélegezve fejeztem be a sírást, majd megtörölve a szemeimet keltem fel a székről ahol néztem a csillagokat.

Holnap páros fotózás, hogy fogom én ezt kibírni?

Az ajtót magam után becsuktam majd be is zártam. A papucsomat csak oldalra dobtam majd felbatyogtam Minhoval közös szobánkba.

Mint mindig most is aranyosan aludt, attól függetlenül, hogy nem volt rajta póló. A nyakán s mellkasán lévő már halvány foltokon legszívesebben végig simítanék amiket még a veszekedésünk előtt csináltam.