Fizetős Randi / Larry Stylinson ff.

14.

A részt szeretettel ajánlom egy számomra nagyon fontos embernek: barkoniki köszönöm, hogy itt vagy velem és soha nem hagysz magamra, szeretlek ❤️🥰🌸

Harry:

Ahogy elindulunk Louis lakásától végre, észreveszem, hogy nagyon furcsán méreget. Megijeszt, hogy mit csináltam már megint, mert leginkább akkor fürkészik így engem, amikor valamiért dühös. Minden megtett méterrel egyre feszültebb vagyok, és ezen az sem segít, hogy amikor megérkezünk a gyógyszertár elé megvenni neki a vízálló tapaszt, csak az orra alatt hümmög.

- Bejössz velem? - kérdezem óvatosan, hiszen fogalmam sincs, mikor akar robbanni, és leharapni valamiért a fejem.

- Megvárlak itt. - néz mélyen a szemembe, mire érzem, hogy kezdek vörösödni. Elég csak rám nézzen, és máris elpirulok. Ahogy kiszállok és bemegyek az előttem álló épületbe, szerencsére meglátom, hogy egy kassza éppen akkor nyit. Odasietek, és miután a hölgy nekem szenteli a figyelmét, elmondom neki, hogy mire van szükségem. Szó nélkül hallgat végig, majd a háta mögül leemel egy dobozt és elém teszi.

- Ajánlhatok esetleg egy kiváló sebkezelő gélt? Miután kivették a varratokat, ez segít, hogy a hegesedés minimális legyen és ne maradjon nyoma a sérülésnek. - mutat felém egy kis tubust a névtáblája szerint Deborah.

- Köszönöm, elviszem azt is! - mosolygok rá, és miután beüti a két termék árát, és elmondja az összeget, hozzáérintem a bankkártyámat a terminálhoz. Kifelé menet látom, amint Louis az autó mellett áll és éppen dohányzik. Vagy igazam volt és ideges, vagy már nagyon fáj neki és menne haza pihenni.

- Itt vagyok! - mutatom fel neki a vásárolt dolgokat, mire újra beleszippant a cigibe, majd oldalra fújva a füstöt, rám mosolyog.

- Nem csak tapaszt vettél? - kérdezi, miközben a kukához sétál és eloltva a csikket, kidobja azt.

- Nem! Ez sebkezelő gél! A hölgy szerint, ha kiveszik a varratokat, ez segít, hogy ne maradjon semmi nyoma! - motyogom büszkén, mert úgy látom, mégsem rám haragszik.

- Szuper vagy, bébim! - lép közel hozzám, majd mielőtt beülne az autóba, még hozzám hajol, és arcon csókol. Percekig nem térek magamhoz, annyira jól esett az előbbi gesztusa.

- Jössz? - kérdezi tőlem, miközben az ablakon kihajolva pillant rám.

- Igen. - szedem össze magam, és végre én is beszállok a vezetőülés felől.

Az út hazáig csendben telik. Néha egymásra nézünk, de semmi egyéb. A rádió szól halkan, amikor elindul Miyagi & Andy Panda Kolibri című száma. Szinte egyszerre kezdünk Louisval dúdolni, és meglepve egymás felé nézni.

- Te is szereted? - kérdezi tőlem csillogó tekintettel.

- Igen! Nem vagyok oda a rappért, de Miyagi nagyon jó! - válaszolom neki.

- Azt meghiszem! Sokat hallgattuk a srácokkal régebben. - meséli ábrándosan, majd amikor elkezdődik a refrén, együtt kezdjük énekelni azt:

Írhatnék egy egész könyvet a depresszióról, bassza meg!Megtanultam mosolyt erőltetni az arcomra.Legszívesebben egy kis kolibrivé változnék ésészrevétlenül eltűnnék a szem elől