1.

111 17 0
                                    

LOUIS

Azt hittem Lottie, akkor volt a legboldogabb, mikor eljutottunk egy Harry Styles koncertre, de tévednem kellett.

- HARRY STYLES-NAK INGYENES KONCERTJE LESZ A VÁROSBAN, AHOL ÉLEK ÉS EGY HÓNAPIG ITT LESZ! RÁADÁSUL TEGNAP LÁTTAM ÉLŐBEN ÉS ÍGY MEGINT FOGOM! - ugrálta körbe századszorra a nappalit. Anyával és apával csöndben figyeltük az örömkitörését. Továbbra sem hitte el, hogy a koncerten összefutottam Harry-vel a vécében, pedig mióta haza értünk bizonygattam neki.

- Hátha az az egy hónap alatt összetalálkozunk vele és ő is megmondja neked, hogy találkoztunk - mondtam, mikor kicsit lenyugodott.

- Ha igazat is mondasz, addigra elfelejt. Túl átlagos vagy - legyintett a lány.

Harry 3 éve második helyezett lett az X Faktorban, majd szóló karrierbe kezdett. Eleinte mások zenéit énekelte, majd kijött az első albuma, az Up All Night, később a Take Me Home és minden bizonnyal jelenleg az új albumán dolgozik. Lottie az egészet végig követte és a mindenkit a közelében Harry fanná - vagy, ahogy ő hívja Harrie-vé - próbál tenni azóta is. Az igazat megvallva volt pár zenéje, amit én is kifejezetten szerettem. Például az Another World-öt bármikor megengedtem Lottie-nak, hogy leengedje.

Aztán mikor a húgom rajta kapott egy fiúval csókolózni, megpróbált rávezetni arra, hogy mit is imád annyira Harry külsejében és hogy én is imádhatnám annyira, mint ő. Azóta is Lottie az egyetlen, akinek coming out-oltam, bár neki sem teljesen hivatalosan. Még Liam és Zayn, a legjobb barátaim sem tudták, hogy meleg vagyok.

Mikor összefutottam Harry-vel, igazat kellett adnom Lottie, a fiú külsejéről való áradozásainak. Élőben közelről vonzóbb volt, mint képernyőn, vagy távolról a színpadon, sőt én egy sokkal valóságosabb állapotában láthattam. Nem volt annyira kiöltözve, sokkal inkább egy normális fiatalra hajazott, mint Harry Styles-ra a híres énekesre és jóval bizonytalanabb volt, mint az a rengeteg ember előtt a színpadon.

- Amúgy miért tölt egy hónapot itt a koncert előtt? - kérdeztem Lottie-t. - Hivatalos infó ez?

- Persze! Add a telód, megmutatom. Ő posztolta ki - kapta ki a telefonom a kezemből és rákeresett Harry instagram oldalára. - Nem követed Harry-t?!

- Minek?

- Minek?! Elmentünk a koncertjére és még csak be sem követted? Ezen változtatnom kell! - azzal rányomott a követés gombra, majd megmutatta a posztot.

- Kikövethetem?

- Nem! Most megyek zenét hallgatni, Louis túlságosan felidegesített és vissza kell nyernem a jó kedvem - hagyott ott minket hármasban anyával és apával a lány.

- Az Another World-öt engedd! - kiabáltam utána. - Kivételesen nem említette, hogy össze fog házasodni Harry-vel, pedig most a városban lesz - mondtam nevetve anyáéknak.

- Ne piszkáld! - nézett rám mérgesen anya.

- Bocsi, kikívánkozott.

Július elsején pontosan reggel hatkor, Lottie rám ugrott, hogy felkeltsen és közölje, hogy Niall posztolt egy insta sztorit arról, hogy Doncasterbe érkeztek, ezért azonnal be kell mennünk a városba.

- Nem gondolod, hogy előbb lepakolnak a szobájukban? - kérdeztem.

- Igaz. . Most rakott ki egy videót a szobáról, amiben. . Látszik Harry! Oké, most már azt is tudom, hogy milyen ruhában van, indulhatunk. Mielőtt bármit mondanál, bőven kipakolnak, mire elkészülsz. Szedd magad!

Another World - Larry Stylinson ff. [✓]Where stories live. Discover now