Utazás az örök élet nyomában. Regény.

Első fejezet folytatás. 1.2

Tamás szemeit dörzsölve, azonnal felébredt a maradék álmot is elűzve szemeiből.

Átlépve a hétfő megszokott szerepébe, a múltba taszítva a hétvége gondtalan örömeit.

A csodálkozás hevéből szép lassan kijózanodva, ágyával szemben lévő órájára tekintett és meglepődve látta, eljött az idő kikászálódni a kényelmet nyújtó párnák öleléséből. Majd az ég felé nyújtotta kezeit, mintha el akarná érni a napot, ami már egyre erősebben bevilágított a hálószobát.

Első, kicsit bizonytalannak tűnő lépéseivel a konyha felé vette az irányt, hogy ott gyors kávé és két félig szétégett pirítós elfogyasztása közben, összeszedje gondolatait az előtte álló napra készülve. Tudta, nagyon sok munka vár rá! Mielőtt azonban elindult volna, azon kezdett töprengeni, vajon elmesélje e valamelyik munkatársának az álmát.

Azonban rögtön rájött, nem foglalkozhat ilyen lényegtelennek tűnő dolgokkal, inkább megpróbált a napi teendőkre koncentrálni.

Bár, ez elég nehezen sikerült neki!

Olyan érzései támadtak, mintha az apró kis emberke befészkelte volna magát gondolataiba.

Rövid öltözködés és táskája tartalmának összerendezése után, azonban sikerült elindulnia munkahelyére, ami csak néhány utcányira volt lakásától, mégis általában autóval tette meg e rövid utat. Ma viszont, talán a szép, napos idő és a hirtelen ébredés miatt, gyalog indult el.

 Miután háza ajtaját bezárta, órájára nézett és felgyorsult léptekkel indult el a hosszú utcának, kifejezetten jólesett neki ez a reggeli frissítő séta. Szép házak mellett ment el, s néhol a kerteket őrző kutyák őt ismeretlennek vélve, hangos ugatással köszöntötték. Az utca végére érve, egy üres teleknek köszönhetően, gyönyörű kilátás nyílt az egész városra. Ezt a panorámát csodálva, néhány másodpercig megpihent, miközben apró kis öröm ébredt benne, mert tudta, ma nem kell bemennie a zsúfolt városi forgatagba. Majd az égre nézett, ahol egyetlen felhőt sem látott a feltűnően tiszta égbolton. 

A következő utcába bekanyarodva már meglátta az épületet, ahol dolgozott. Lépteit ismét felgyorsította, de ezzel együtt a gondolatai is száguldani kezdtek. Az épület, hatalmas, sötétített ablakaival visszatükrözte az utca másik oldalán álló házakat és az ott parkoló autókat. A modern irodaház kicsit megtörte a környék amúgy békés hangulatát kiemelkedő méretével, valamint különös szerkezeti megoldásaival. 

Belépett az épületbe, majd a lift felé indult és megnyomta a felvonó oldalán lévő, ezüstösen fénylő gombok egyikét. A tágas lift fülkében hatalmas tükör fogadta, ahol az ajtó záródása után, még az öltözetén és frizuráján észrevett utolsó hiányosságokat próbálta korrigálni.

Az ajtó nyitódása után már teljesen munkára készen indult el a folyosón a 402-es szoba felé, melyben rajta kívül még ketten dolgoztak. Tamás munkája abból állt, hogy üzletek, irodák és lakások belső tereit kellett berendeznie és egyéb, ingatlanokkal, kapcsolatos ügyekkel is foglalkozott. Ez a munka nagyon sok kreativitást igényelt és mindig friss, érdekes, új ötleteket követelt, ezért cseppet sem volt unalmas számára. 

Ebben a tekintetben szerencsés ember volt, mivel szép háza volt, ráadásul jó állásának köszönhetően, anyagilag sem voltak gondjai. Igaz, túl volt már egy rosszul sikerült házasságon, amiből született egy lánya, aki pár hete töltötte be huszadik életévét és éppen egy kellemesnek ígérkező nyaralásra készülődött néhány fős baráti társaságával.

Visszatérve azonban Tamáshoz, aki közben a folyosón végig érve, az utolsó, jobb kezére eső szobába nyitott be éppen. A világosbarna, fényesen lakkozott ajtóra apró, fehér műanyag betűkkel volt kiírva: 402-es szoba. Érkezésekor hangosan üdvözölte munkatársait, akik már számítógépük előtt dolgoztak, elmerülve a napi feladatokban. Asztalaikon dossziék és szétszórt, rajzokkal teli lapok hevertek. A sötétített ablakokon keresztül kellemesen szűrt fény áramlott a helyiségbe, a nap fényeit megszelídítve. 

Asztalához leülve, egy mozdulattal ő is bekapcsolta a számítógépét. Munkatársaival a hétvége eseményeit pár rövid mondatban tárgyalni kezdték. Ezt befejezve azonban szótlanul munkájukba merültek, úgy mintha egy láthatatlan üvegfal választaná el őket, és mindannyian egyedül ülnének egy-egy különálló szobában. 

A csendet csak néha a telefon csörgése zavarta meg. Tamással szemben ülő kollégáját Andrásnak hívták és mosolyából látszott, nem valami unalmas és szomorú alak. Egy évben születtek, sőt, együtt is jártak iskolába már kora gyermekkoruk óta. Igaz, már mind a ketten túl voltak a negyvenen, mégis úgy tűnt, az élet nem viselte meg őket túlságosan.

Azonban harmadik munkatársukról is ejtsünk néhány szót, így udvariatlanul utoljára hagyva.

Őt Juditnak hívták. Fekete, hosszú, haja volt, és irigylésre méltó alakkal rendelkezett, a férfiak ezért nem is sokszor mentek el szó nélkül mellette. Andrásék nem is értették, az irodai munka helyett, miért nem ment inkább fotómodellnek, ilyen meglepően arányos adottságokkal. Judit mandulavágású szemei feltűnően tiszta tekintetet tükröztek, mely tiszteletet parancsoló, mégis gyermekien pajkosnak tűnt. Ráadásul mindig diszkréten kellemes illat lengte őt körül és sminkje meglepően szolidan, mellőzte a túlzásokat.

 A nyári időszakban mindig rövid, izgatóan feszes szoknyákat viselt, kollégái nagy örömére és a dekoltázsa egyszerűen egészséges férfi tekintetnek maradandó vizuális élményt nyújtott.