Partra vetett szerelem -- BEFEJEZETT

40

Ahogy kilépek az ajtón, a folyosón Melissába ütközök. Ő tér magához előbb a meglepetéstől.

‒ Hát te? Mit keresel itt?

Gyorsan, gyorsan, találj ki valamit, mert tilosban járónak nézel ki!

‒ Öm, Lupe küldött, tudod milyen anyáskodó, ha a gazdájáról van szó ‒ mondom, remélhetőleg, meggyőzően. Melissa többször is tréfát űzött a házvezetőnő ragaszkodásából.

‒ És itt van Donnie? ‒ Egyedül ő nevezi így Landont. Próbálna bemenni hozzá, de elzárom az útját.

‒ Igen, de... Nem ajánlom, hogy bemenj most hozzá!

‒ Ugyan miért nem? ‒ Már látom, hogy készülődik egy kioktatás, ha nem vagyok ügyes, akkor csak eljátszom a bizalmát és így is, úgy is, bemegy.

‒ Hogy is mondjam...

‒ Ki vele!

‒ Szóval... Hozok neki fájdalomcsillapítót. Meg a felmosó vödröt... Meg át kell húznom az ágyát...

Melissa arca fintorba rándul. Nagyon érzékeny a tisztaságra és friss illatra.

‒ Azt mondod, hogy... ‒ De értetlen! Akkor nem szépítem tovább.

‒ Attól tartok! Összehányta az ágyat, jutott belőle a padlóra is. Nem szép látvány! Az ablakokat már kinyitottam. Az a savanyú szag! Tessék, csak menj be hozzá. ‒ Félreállok az útjából. Már biztosra veszem, hogy esély sincs arra, hogy akár csak benézzen.

Kézzel-lábbal tiltakozik.

‒ Nem, nem, köszönöm, Neeka. Igazán sajnálom... Hálás vagyok a segítségedért. Gyere fel a fedélzetre, amint végeztél.

‒ Hát, az nem most lesz.

‒ Semmi gond, kedvesem, csak végezz alapos munkát!

Ezzel elmegy. Nem merem meghazudtolni magam. Elmegyek a felmosóért, fájdalomcsillapítóért.

Besötétedett már. Belopózok a részeg pasas szobájába, fel se kapcsolom a villanyt. Enyhén horkol. Szerencsére a takarítani valót csak kitaláltam. Viszont úgy állítottam be, mint egy hosszadalmas munkát. Különben sem merném itt hagyni a pasast ilyen állapotban. Ideális áldozat. Elfordítom a kulcsot a zárban. Úgy döntök, itt éjszakázom.

A kabinban van egy íróasztal, székkel, két karosszék, dohányzóasztal és az ágy. Alhatok a padlón. Hát nem! Maradok a régi szokásomnál. Óvatosan lefekszem az ágy szélére, Landon észre sem veszi. Elnyomom a vágyat, hogy hozzábújjak, még azt is, hogy megérintsem. Egy pillanat alatt elnyom az álom.

Arra riadok, hogy valaki erősen veri az ajtót.

‒ Donnie! Jól vagy? ‒ Istenem! Melissa az! Hány óra lehet?

Landon felül az ágyban, felkapcsolja az éjjeli lámpát, és nagy szemeket mereszt rám. Mutogatom, hogy kussoljon rólam. Forgatja a szemét, jelezvén, hogy ő sem hülye. Megbeszéltük.

‒ Aha... Jó, há... ‒ Rájátszik a dologra, már egyáltalán nem látszik annyira kapatosnak.

‒ Nem láttad Neekát?

‒ Biztos alszik. Békén hagyhatnál engem is.

‒ Részeg vagy!

‒ Eltaláltad aranyom, gyere a papához! ‒ Bátor húzás Landon részéről. Talán ő is tud arról, hogy Melissa undorodik a részegektől.

‒ Jó éjt! ‒ Kiáltja a nő, és a gyors kipp-kopp jelzi, hogy már el is húzott.

Közben megnézem a mobilomon az időt, elmúlt éjfél. Felnézek, és a férfi vizsgálódó tekintetével találkozom. Naná, elvörösödök.

‒ Helló Seneca! Ez... Olyan ismerős ‒ vigyorog.

‒ Látom, kezdesz kijózanodni, magadra hagyhatlak. Milyen idióta issza le magát, amikor tudja, hogy meg akarják gyilkolni? Tudod te, hogy milyen jó célpont egy hullarészeg? Segítek: a kifejezés nevében benne van a válasz! Hagytalak volna itt? Tudod kivel találkoztam össze a folyosón, amikor kiléptem tőled? Na? Megfognak azok ketten, és zutty! – vitatkozom indulattól folytott hangon.

‒ Mi zutty? ‒ Mégsem annyira józan, mint elsőre kinézett?

‒ Komolyan? Szerinted? Beledobnak az óceánba! Aztán majd mindenki nagyon rosszul érzi majd magát, és előadásokat is tartanak majd arról, hogy milyen veszélyes az alkohol. Te leszel a példa a beszédben. Volt az a fickó, beivott, és egyszerűen leszédült a fedélzetről. Ki hinne bármi mást? Ezt akarod?

‒ Ezt! Rendben? Elegem van ebből a szarból! ‒ Tényleg elege lehet, még sosem ejtett ki a száján szitokszót. ‒ Fejezze már be végre, amit elkezdett! Azt hiszed, érdekel?

‒ Engem érdekel! ‒ Ez már félhangos volt. Újra lehalkulok. ‒ Azért jöttem, mert híreim vannak, de nem voltál eszednél, amikor bejöttem... ‒ Jobb, ha nem emlegetem fel a részleteket, mert még megint kedvet kapok hozzá.

‒ Ne haragudj. Mit tudtál meg? – kérdezi, miközben a párnát a feje alá gyűri, hogy jobban lásson. Törökülésbe ülök.

‒ Azt hittem, hogy a nap híre az lesz, Lupe bevallotta: ő is a feleségedet gyanúsítja. Elmesélte, hogy Melissa győzött meg a baleseted napján, hogy hajózzatok ki, aztán bevásárolt, amit azelőtt és azután sem csinált soha. Fütyörészve pakolt ki az autóból, amikor hazaért. Eddig nem mert szólni, de ma sírva könyörgött, hogy vigyázzak rád. Erre te berúgsz!

‒ Bocs ‒ mondja a pasas, tényleg bűnbánón.

‒ Még nem fejeztem be.

‒ Van még más is? Pedig ez is szép fogás. Bár szólt volna korábban!

‒ Ez most lényegtelen. Emlékszel a magas, barna férfira?

‒ A partiról?

Bólintok.

‒ A hajón van. Pedig én fogadtam a vendégeket, és ő nem volt közöttük. Nem tudom, mikor került a hajóra, de kihallgattam őt és Melissát. Épp kerestelek, hogy elmondjam a Lupe féle hírt, amikor megláttam őket, az oldalfedélzeten beszélgettek, eléggé fűtötten. A pasas két kézzel tartotta Melissát. Azt mondta neki, hogy Melissa csakis az övé, senki másé. Úgy is tűnt, hogy összetartoznak. Valamint, minden úgy megy, ahogy tervezték, a pasasnak van még valamilyen megoldandó feladata.

‒ Az a fickó a hajón van?

‒ Igen! Emlékszel még, hogy hívják?

‒ Várj... arra igen, hogy San Francisco-i, meg hogy valamilyen orvos... Mindjárt megnézem, benne van a telefonomban. ‒ Landon már egyáltalán nem tűnik ittasnak. ‒ George Brook, plasztikai sebész. Ha ismerik egymást, akkor nemrég ismerkedhettek meg. Néhány hónapja Melissa még Oxnardban élt. Adtam egy interjút, amiben megemlítettem, és azután költözött San Franscicoba. Munkát akart találni, mielőtt jelentkezik nálam. Persze végül találkoztunk. Szinte azonnal megkértem a kezét, nagy esküvőt csaptunk, pedig nem akarta a felhajtást. Még a családjaink is ki akarta hagyni, csak mi ketten, a közjegyző és a tanúk. Aztán gyönyörű esküvőnk volt, az apja vezetette az oltár elé. Emlékszem, nagyon ideges volt, alig tudtam megnyugtatni. Ez annyira hihetetlen. Az én életem unalmas, nem ilyen akció dús és veszélyes. Melissa pedig egy kedves, szerény lány, határtalan fantáziával, nagy álmokkal és még nagyobb szívvel. Nem értem!

Valami nyilvánvalót nem veszek észre a történetben. Érzem, de nem tudom megragadni. Talán azért, mert álmos vagyok.

‒ Azt hiszem, most már magadra hagyhatlak – ismétlem önmagam. Felállok, fogón ragadom a vödröt.

‒ Maradhatsz – suttogja rekedt hangon.

Nem tudok erre mit mondani. Kijövök.

Elalvás helyett aztán sokat forgolódok az ágyamban.