Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

▪️Sebastian Stan #3 ▪️

fanni_29 bocsi, hogy nem a te ötletedet írtam, de hirtelen beugrott ez, és nem hagyhattam, hogy elfelejtsem ❤️

T/N = te neved

A sietség mindig is része volt az emberek életének, ahogy az enyémnek is.

Reggel sikeresen elaludtam, ugyanis a töltőm tönkrement, és a telefonom lemerült, még az ébresztőm előtt. Mikor aztán a digitális órámon láttam, mennyire késésben vagyok, sietve öltöztem fel.

A konyhába rohanva ettem néhány falatot, majd a kulcsomat felmarkolva szaladtam ki a lakásból, sietve zártam be az ajtót, és indultam is ki az épületből, a munkahelyem felé.

Már egész közel jártam a könyvtárhoz, amikor az egyik zebránál nem igazán néztem szét, csak a hallásomra hagyatkoztam. Alig léptem le az útra, dudálást hallottam. Az arcom elé emeltem a karjaimat, és a következő pillanatban fájdalom nyilalt a lábamba, majd kicsivel később a fejembe és minden elsötétedett körülöttem.

Time skip, mert Sebastian egy imádnivaló lüke...

Legközelebb egy idegesítő csipogásra ébredtem. Kinyitottam a szemem, de rögtön be kellett csuknom, olyan vakítóan fehér volt minden.

Újból, ezúttal lassabban kinyitottam a szemem. Körülnéztem, és megállapítottam, hogy egy kórházi szobában fekszek. Eleinte fogalmam se volt, mit keresek itt, de aztán eszembe jutott, hogy valaki elütött.

Kicsit ijedten tekintgettem körbe, majd egyszer csak nyílt az ajtó. Nem is akárki lépett be rajta. Sebastian Stan. Meglepődve, és elpirulva néztem rá.

– Á, szóval felébredtél – mosolyodott el. – Nézd, sajnálom, hogy elütöttelek. Épp ezért mindennap bejöttem hozzád.

– Meddig voltam eszméletlen? Te ütöttél el? Istenem! Én érzem rosszul magam. Nem figyeltem oda, mert nagyon siettem. Ugye nem okoztam bajt?

– Négy napig nem voltál magadnál. Mellesleg nem kell félned, nem történt semmi komoly. Hogy hívnak? – ült le mellém.

– T/N. Neked meg már be se kell mutatkoznod.

– Azt sejtettem – nevetett. – Ó, és még amiatt is bocsánat, hogy eltört a lábad.

– Tessék? – csodálkoztam, majd óvatosan félre hajtottam a takarót a jobb lábamnál, és szemet szúrt nekem a hófehér gipsz. – De jó...

– Sajnálom.

Time skip, mert Sebastian karaktereinek jó része nőcsábász...

A hétvégére már ki is engedtek. Addig pedig Sebastian mindennap bejött hozzám, és még a számát is megadta, hogy ha hazamehetek, hívjam fel és elvisz.

– Sebastian, annyira hálás vagyok neked, hogy ennyit törődtél velem, amíg a kórházban voltam – mosolyogtam rá, miközben már a kocsiban ültünk.

– Semmiség. Segített a bűntudatomon. Amúgy, ha a továbbiakban is lenne valami, amihez segítség kell, nyugodtan hívj, rendben?

– Okés. Köszi.

Hamarosan megérkeztünk, és Seb segített felmenni a lépcsőn a lakásomhoz.

– Nem jössz be egy kicsit? Arra gondoltam, hogy rendelek kaját. Örülnék egy kis társaságnak.

– Éppenséggel be is mehetek. Ráérek – vigyorgott.