Aranyálarc /Befejezett/

2. A Halál Hírnöke

Shymal felsóhajtott.

– De akkor te fizeted az első körömet.

– Áll az alku.

Nem sok lány sorakozott fel az udvarra nyíló, kültéri folyosón – talán ha harmincan lehetettek. És a király ezért rendel ide ötszáz lovagot... Kész röhej az egész!

Shymal csak azért nézte végig őket, mert ezerszer érdekesebbnek találta a lányokat, mint a király szócséplését. Mellette Reed ugyancsak az „áldozati bárányokon" legeltette a szemét, csak teljesen más okból. Igaz, a férfi még csak két tél múlva éri el a harmincat, azért feljebb vihetné az érdeklődési körét a tizennégy és tizennyolc év közötti lányoknál. Mintha ugyanarra a korosztályra bukna, mint az Erdő.

Shymal már azon volt, hogy unalmában a várfal köveit kezdi el számolni, amikor a tekintete megakadt az egyik lányon. Eddig valahol hátul ácsoroghatott, mert őt rögtön kiszúrta volna. Mégis ki tudna elsiklani afelett, amikor valakin egy aranyálarc van, pedig az álarcosbál szezonig még van jó pár holdtölte.

– Milyen dilis hóbortja lehet? – súgta oda Reednek, és megmutatta neki, kire gondol.

A barátja szája sarkában mosoly jelent meg.

– Nem tudom, de engem nem zavar, ha közben így néz ki. Nézd meg azt a keskeny derekat, a telt mellét, a fényes haját...

– Nem érdekel a fantáziálásod – szakította félbe Shymal. – Nem ezért mutattam.

– Most már mindegy – vigyorgott Reed. – De van még pár lányka, akinél szerintem be fogok próbálkozni.

Shymal a szemét forgatta, és hátra arcot vágott.

– Leléptem – jelentette be. Az unalom úgy emésztette, hogy már az sem érdekelte volna, ha ezért kirúgják a csapatából, de ő itt egy percig tovább nem marad!

– De az esti kajálásra ugye azért visszajövünk? – követte Reed. – Az ingyen kaját vétek lenne vissza utasítani.

– Vagy inkább a látványt, nem?

Reed sokatmondóan megvonta a vállát.

– Előfordulhat – vallotta be.

– Én a kaja miatt jövök vissza.

Shymal hamar megállapodott az egyik helyi madámmal, hogy az elkövetkezendő két hétben a bordélyházában lakhasson, noha nem éppen úgy alakult, ahogy eltervezte.

– A Halál Hírnöke? – sivította a nő, miközben csípőre tett kézzel állt a férfi előtt. – Tudja maga, miféle emberek járnak ide? Nem fogom összecsinálni magam, csak mert az egyik még el is nevezte magát valami „félelmetesre".

Shymal mélyet sóhajtott, miközben Reed majd megszakadt mögötte.

– Lehet, maga nem fél tőlem, de ha kiállok az ajtajába, és az ide igyekvő férfiak megtudják, ki vagyok, gyorsabban megfordulnak, mint a galambposta.

A madám bosszúsan összepréselte a száját, szeméből sütött, hogy legszívesebben Shymal torkának ugrana, mégsem tett semmi ilyesmit. Megadóan beengedte a két férfit, de csakis a padlásszobát adta át nekik.

– Jobb, mint a semmi – mondta Shymal Reednek, miközben felfelé igyekeztek.

És mi több! Shymal olyan jól érezte ott magát, főleg, miután két hölgy is csatlakozott hozzá, hogy semmi kedve nem volt elindulni arra a flancos vacsorára. Inkább fizeti a kaját is, csak hagyják még a két nő kényeztető karjai között. Reed viszont ebből nem engedett.