DÁNÉ TIBOR
ÁTHÁ–RÁ,
a fáraó írnoka
TÖRTÉNETI REGÉNY
IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ BUKAREST, 1958
A fedőlap és az illusztrációk HELMUT ARZ munkája
I. KÖNYV
A pá–jomi flotta
parancsnok fia
I. FEJEZET,
amelyben anélkül, hogy Sarkufát úr számított volna rá, az események megindulnak.
Pirosan pirkadt a keleti láthatár azon a nevezetes napon, amelyen nemvárt események kavarták fel a kis város csendesen kérődző békéjét.
Sarkufát úr szokásához híven már pitymallatkor kilépett a kicsi, szépen gondozott kertjébe. Teleszívta hatalmas mellét a jó friss levegőből és a következő pillanatban már nyakig merült a kerti fürdőmedence csípősen friss vizébe. Kopaszra borotvált fejét is alámerítette, aztán orrából, szájából hatalmas tüsszentéssel fújta ki a vizet.
Mikor kilépett szabadtéri fürdőkádjából, két szolgája már készen várta.
Az egyik durva kendertörülközővel vörös–szárazra törölte hájas tagjait, aztán átnyújtotta lenvászon ágyékkötőjét és könnyedén fehér, selymes puhaságú kecskeszőr leplet borított vállára.
A másik finomművű bronztálcán eléje nyújtotta reggelijét.
A jó úr előbb néhány korty vörösbort ivott, amitől a meleg átjárta lehűlt testét. Aztán egypár falat sülthúst evett. Végül datolyával nyomtatta le az egészet. A datolya magjait csak úgy a markába köpködte. Aztán gondosan a bronztálcára ejtette a kezében összegyűlt magvakat.
Mindezt lábon állva tette, mint akinek sürgős dolga miatt még enni sincs ideje. Mikor a datolyamagvak halkan koppantak a bronztálca lapján, az öltöztető szolga már le is libbentette a kecskeszőr leplet Sarkufát úr válláról, és a pá–jomi flotta főhajósa teljes katonai díszben; azaz mezítláb, hajdonfőtt, csupán egy szál ágyékkötőben megindult szokásos szolgálati útjára.
A barnássárga homokdombok mögül éppen előbukkant Osir isten fényes orcája, mikor Sarkufát úr kilépett az utcára.
Egy kis kaptató következett. De még száz lépésnyit sem tartott a szuszogtató és az öreg hajóparancsnok már fent volt a gáton. Innen végig lehetett tekinteni a tó reggeli párától homályos túlsó partjáig az egész tájat és Pá–jomot, a várost is.
Pá–jom kicsi városkája volt a fáraó hatalmas birodalmának. Éppen olyan jelentéktelen is lett volna, mint a többi hasonló városka, ha véletlenül nem a Nagy Tó mellett épül. A Nagy Tó vidéke azonban a fáraók egykori birodalmának kincses kamrája volt: partján zöldellő ültetvények nyújtózkodtak és smaragdszín legelőin gulyák, birkanyájak legelésztek. A távoli szemhatárt azonban kietlen homokbuckák hullámzó körvonala zárta le. Látni való, hogy a Nagy Tó nélkül itt is csak sivár sivatag terjeszkedne.
A mostani fáraónak, III. Ámenhotep úrnak talán századik elődje pillantotta meg először e helyet. Akkor még nem volt itten tó, nem voltak zöldellő vetések és birkanyáj sem bégetett a szelíd hajlatú lankákon. A sivatag egyhangúságát csak egy nagy, mély völgykatlan szakította meg.
